Ha csak egy sikeres terméket kellene megemlíteni a legismertebb, közösségi finanszírozással foglalkozó Kickstarter tavalyi terméséből, akkor csak nehezen tudnék a Pebble és az OUYA konzol között választani. Mindkettőt kirobbanó érdeklődés övezte, az adakozók sokszorosan túlszárnyalták célösszeget és erre rímelve rettentő lassan lett belőlük valós termék. Egy szerencsés kapcsolatnak köszönhetően egy rövid ideig az itthoni Xbox mellé tehettem az androidos OUYA konzolt, amit gyermeki asszisztencia (8 éves, fiú) mellett ki is próbáltunk, íme a tapasztalatok. 
 
Gagyi, nem gagyi? ■ Az OUYA (ejtsd: kb. oujjá) egy szürke, dísztelen dobozban érkezik, benne egy nagy köszönőlevél található, amin a készítők hálálkodnak azért, mert a felhasználók bíztak az ügyben. A csomag része a konzol maga, egy kontroller, hálózati, HDMI kábel és némi dokumentáció. Az üzembe helyezés nem tart sokáig: a konzolnak áramra és internetre van szükség, utóbbit Ethernet kábellel, vagy vezeték nélkül, a helyi WiFi-re csatlakozva oldhatunk meg. Én utóbbit választottam, miután egy HDMI kábellel hozzákötöttem a tévéhez. A csatlakozás pillantok alatt megtörtént, ami után normális esetben egy OUYA fiók létrehozására lenne szükség, de nekem ezt nem kellett megtennem, mert a konzol tulajdonosának fiókját használtam.

 

A konzol meglepően kicsi, és nehéz, szürke borítással, felül az ígért szabvány csavarokkal a könnyű szerelhetőség miatt. A tetején található gomb megnyomásával kelthető életre, aminek tényét egy halvány fény pulzálásával jelzi vissza a rendszer. A kontroller messze nem nyújtja azt a minőségi hatást, amit a hivatalos oldalakon látható fotóktól vártunk volna. A gombkiosztás az utóbbi évek szabványai szerint készült, a joy-okkal, a gombokkal nincs is gond, de a hátul található ravaszok nagyon kopogósak, olcsó hatást keltenek. 

A kontroller előlapján lévő gomb megnyomásával létesíthetünk kapcsolatot a konzollal, amit egy apró LED jelez. Ebből összesen négy van, azaz legfeljebb ennyi konzolt vethetünk be, sőt, az Xbox, illetve PS3 kontrollernek is használhatók bluetooth vagy USB kábel segítségével. A kontroller felső része egyben egy touchpad is, amit mi nem nagyon használtunk, de a konzol tulajdonosa megerősítette, hogy több olyan alkalmazási mód van, amelyeknél hasznos tud lenni.
 

Az irányítókarok jó ellenállás mellett, pontosan működtek (az Xbox-hoz nagyon hasonlóan), a d-pad ehhez képest már nagyon bizonytalan érzést nyújtott. A négy vezérlőgombon az OUYA betűi köszönnek vissza, és noha más áll rajtuk, az Xbox és a PS3 sémája szerint működnek: az alsó (O) a végrehajtást, kiválasztást, a jobb szélső (A) a visszalépést végzi, a másik kettő (U, Y) pedig kiegészítő feladatokat lát el. 

Az OUYA aktív hűtést nem használ, a szellőzést az alul elhelyezett rostélyokon keresztül oldja meg, tapasztalatom szerint nem túl jól, mivel egy órás játék után a konzol annyira forró volt, hogy alig lehetett hozzányúlni. A hátlapon a HDMI, a táp csatlakozója, egy normál USB, egy microUSB csatlakozó, végül egy Ethernet port található. A teljesítményért a Tegra 3 négymagos processzora, és 1 GB RAM felel, a játékokat pedig a 8 gigabájtos flash memória kapacitásának erejéig tárolhatjuk, ami egyben az egész elképzelés Achilles sarka. Nyilván az ügyes kezű, kocka felhasználók megoldják a bővítést egy USB meghajtóval, vagy valamilyen külső tároló ráhegesztésével  (az esetleges felhő alapú megoldásokról nem is beszélve), de ettől ez még kevés és az egyszeri felhasználót gyorsan korlátozni fogja.
 

Az OUYA világa ■ A konzol kezelőfelülete szép, igényes, letisztult és négy menüponttal várja a megfáradt, játszani vágyó felhasználót. A Play a már letöltött címeket listázza, a Discover egyfajta áruház, ahonnan letölthetjük a játékokat, a Make menüpont a fejlesztőknek szól, ahol a letöltött Buildek, illetve egyéb alkalmazások (XBMC, YouTube, stb.) sorakoznak, végül a Manage a konzol beállításainak eléréséhez szolgál. Itt az Advanced Settings egy megszokott androidos beállítások felülettel szolgál, ahol a legfontosabb opciók érhetők el, illetve szemlélhetjük meg az OUYA Android verzióját (4.1.2), és egyéb technikai információkat (Kernel, Build).

A letöltött játékokból egyre ráböktünk és meg is kezdtük a kalandozásokat, de a kiskorú tesztpartnerem első benyomása az volt, hogy ez borzasztóan béna. Igazat kellett neki adnom, hiszen az Xbox után a TV képernyőjén egyszerű, a mobilok, táblagépek képernyőjén megszokott képi világ köszönt vissza. Az előbb ismertetett hardveres háttér ismeretében ezen nincs is mit csodálkozni, de egy gyereknek kicsit nehéz (de nem lehetetlen) elmagyarázni, hogy akkor ez most tulajdonképpen mi is akar lenni.
 

Ahogy próbálgattuk a játékokat, úgy melegedtünk bele egyre jobban a tesztbe és arra jöttünk rá, hogy a grafikai minőség, a felbontás, a textúrák mit sem számítanak, ha eltalált a játékmenet. Ezt leginkább az egyik jéghokis alkotásnál éreztük, és itt lett volna nagyon jó, ha tudunk még egy kontrollert csatlakoztatni a konzolhoz (plusz OUYA konzol vásárlására van lehetőség, bár az 50 dolláros igazi lehúzásnak tűnik érte). De nem csak ez szabott korlátot a végtelen játéknak, hanem az is, hogy az ígéreteknek megfelelően tényleg minden letölthető, és kipróbálható, de limitálva van, hogy hányszor indíthatjuk el egy nap a játékot anélkül, hogy megvásárolnánk.

Mit ad nekünk az OUYA? ■ Tovább böngészve a kínálatot az a kép alakult ki bennünk, hogy a mobilos játékok OUYA-ra portolt verziói is egészen jól néznek ki 1080p-ben egy full HD-tévén, de a régi, klasszikus címekért rajongók fognak csak igazán örülni, hogy a rég elfeledett kalandokat újra átélhetik ezen a platformon. Ha az ember tisztázza magában azt, hogy ez nem más, mint egy erősebb androidos mobiltelefon egy konzolba zárva megtámogatva egy kontrollerrel, akkor csak örömét lelheti benne. A rendszer egyelőre érezhetően bugos: mi fagyást ugyan nem észleltünk (a tulajdonos többször is), de a kontroller és a gép között néha nem volt meg a folyamatos kapcsolat, ami a játék akadozásában mutatkozott meg.

Az XBMC integrálása miatt a játék mellett multimédia tartalmak lejátszására is bevethető az OUYA, de ezen kívül még több rádiós, vagy egyéb alkalmazás segít a zenehallgatásban, vagy a filmek nézésében. A konzol rootolható, a beavatkozás nem érinti a garanciát, illetve akit érdekel a fejlesztés, az is megtalálja a számítását, hiszen itt minden megengedett. Az OUYA egy inkább furcsa, mint érdekes próbálkozás a mai csúcskonzolok világában, amit jól áthatóan a retro játékokért rajongó (akiket emulátorok várnak), kellően tech beütésű felhasználói rétegnek szántak és feltétlenül második konzolnak. 

Akár a „gyereknek jó lesz” szlogen is bevethető, de csak akkor, ha otthon eddig nem volt (már nem sokáig) új generációs konzol. Az egész csomagot a 100 dolláros ár teszi igazán vonzóvá, ami Európában 100 font (az Amazon vette fel a kínálatába), így ha nem a tengeren túlról igyekszünk beszerezni valahogy, akkor is legfeljebb 35 ezer forintból kijön.
 

A játékkatalógus miatt az OUYA-nak nincs mit szégyenkeznie, a lista folyamatosan bővül és hírek szerint több olyan új (Minecraft), vagy éppen régi játék (GTA III) érkezik, ami még több vásárlót vonzhat be. Most jellemzően logikai, platform, kalandjátékok képezik a kínálat gerincét, de nyomtuk a sci-fi környezetben játszódó lövöldözős játkkal, a Shadowgunnal is, vagyis vélhetően mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő szórakozást az OUYA-val.