Öt év múlva a gépek közötti kommunikáció világpiaca értékben megközelítheti a 45 milliárd dollárt, a jelenlegi érték háromszorosát – állítja egy brit elemző cég.
Hirdetés
 

Öt év múlva a gépek közötti kommunikáció világpiaca értékben megközelítheti a 45 milliárd dollárt, a jelenlegi érték háromszorosát – mutat rá egyik legutóbbi felmérésében az Ovum. A brit elemző cég szerint azonban az operátoroknak stratégiai partnerségre is szükségük lesz a lehetőségek széles körű kiaknázásához.

Ugyanakkor a gépek közötti kommunikációban részt vevő kapcsolatok számának növekedése a következő években nagyobb mértékű lesz, mint az ebből származó bevételeké – mutatnak rá a szakértők. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy erősödik a verseny és egyben a piac elindult az olcsóbb alkalmazások irányába is.

Ázsia ebben is az élen

A globális M2M kapcsolatok száma 2012-ben még 106,4 millió volt, 2018-ra viszont már elérheti a 360,9 milliót is, ami évi átlagos 22,6 százalékos bővülést jelent. A piac növekedése világméretű lesz, de a leggyorsabb ütem az ázsiai-csendes-óceáni térségben, a Közel-Keleten és Afrikában várható. Az ázsiai térségben az M2M-ből származó bevételek a következő öt évben évi 26,5 százalékkal nőnek, az időszak végére elérhetik a 15 milliárd dollárt.

Ami az egyes felhasználói területeket illeti, a legnagyobb keresletet 2018-ban az egészségügy, az ipari termelés, valamint az energiaipar és a szolgáltatások szektora támasztja majd. Az egészségügyi M2M piac mérete megközelítheti a 8, a termelésé elérheti a 7,1 , míg az energia és a szolgáltatásoké pedig meghaladhatja a 7 milliárd dollárt.

Két út áll a telkók előtt

Az Ovum szakértői az M2M-piac alakulása kapcsán kétféle jövőképet is festenek a meghatározó szereplők, vagyis a távközlési cégek elé. Az operátorok választhatnak: vagy visszalépnek egyet, és szerepüket az M2M szolgáltatások háttér infrastruktúrájának a biztosítására korlátozzák, vagy felgyűrik az ingujjukat és a teljes szolgáltatói megoldásban gondolkodnak. Az első a legkönnyebben vehető akadály, de kisebb lehetőséget is hordoz magában. A második út nagyobb lehetőségeket adhat, de nehezebb is: új ismereteket és kompetenciákat igényel, és új kapcsolati formákat feltételez a rendszerintegrátorokkal és a szoftverfejlesztőkkel – írják az elemzők.

"Ha egy távközlési szolgáltató csak a hálózati háttér megteremtését tűzi ki céljául, akkor jó kapcsolatokat kell ápolnia az eszközgyártókkal és a rendszerintegrátorokkal. Ha viszont end-to-end megoldás szállító akar lenni, partneri kapcsolatai még kulcsfontosságúbbak, mert aligha talál kellő meghallgatásra egy vállalati ügyfél felsővezetői szintjén, hacsak nem dolgozik együtt egy globális rendszerintegrátorral" – véli az Ovum egyik vezető elemzője.

Hazai lehetőségek

Az M2M szolgáltatások Magyarországon is komoly növekedés előtt állnak. A hazai piac méretét jelenleg nagyjából 3 milliárd forintra becsülik, amelyen már számos egészségügyi, illetve ipari megoldásban vannak jelen a mobilszolgáltatók. További növekedés várható egyebek mellett az okosmérés megjelenésétől is. Fellendülést hozhat a hazai M2M-piac alapinfrastruktúráját adó 450 MHz-es frekvenciasáv jelenleg folyó pályáztatása  is, amelyre január közepéig jelentkezhetnek a cégek. A lehetőségre eddig ketten adtak be pályázati anyagot, a Magyar Telekom és az MVM.

Mobilitás

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.