Egy sor microsoftos alkalmazást telepítenek előre Samsung mobilokra és táblagépekre.

Ha az elmúlt hónapokban a Microsoft volt a téma, akkor az esetek jelentős részében arról írtunk, ahogy a redmondi cég terjeszti szolgáltatásai és alkalmazásai igéjét. A Nadella korszak beköszönte óta első számú cél a vállalat számára, hogy a felhő alapú termékei a lehető legtöbb rendszeren megjelenjenek, aminek egyik állomása a Samsunggal való kooperáció.

Skype, Knox, Office

Az együttműködés első szakasza még március elején, a Mobile World Congress idején indult el, ekkor a felek abban állapodtak meg, hogy a Samsung Galaxy S6 és Edge készülékek előre telepített Skype, OneDrive, illetve OneNote alkalmazásokkal érkeznek a vásárlókhoz (100 GB tárhellyel együtt), amelyek egy Microsoft Apps nevű, a kezdőképernyőn elhelyezett mappában lesznek megtalálhatók.

A mai bejelentés új elemeket ad hozzá az eddigiekhez, ami már nem a mobilokra, hanem a Samsung bizonyos táblagépeire érvényes. E szerint az előbb felsorolt alkalmazásokon túl a koreai cég táblagépei (hogy ezek mely modellek pontosan, azt még nem lehet tudni) megkapják a Word, Excel, Power Point programokat is előre telepítve, és a 100 GB OneDrive tárhely ebben az esetben is a csomag része.

A két cég külön kezeli azokat a vásárlókat, akik a készülékeiket üzleti célra és ennek megfelelő kereskedelmi csatornán keresztül szerzik be. Ők megkapják az Office 365 három verzióját - Vállalati, Vállalati Prémium és a Nagyvállalati -, plusz használhatják a Samsung Knox biztonsági megoldását, amiről már mi is többször írtunk és a mobilon, táblagépen tárolt üzleti, privát adatok, dokumentumok szeparált kezelése valósítható meg vele.

Engedtek a nyomásnak

Ide kapcsolódik és némi pikáns ízt kölcsönöz az egész együttműködésnek, hogy a Samsung végre engedett a nyomásnak és eltüntethetővé teszi az előre telepített appokat a Galaxy S6 készülékekről. A koreaiak előszeretettel adták a vásárlók kezébe a készülékeket legalább egy tucatnyi, saját készítésű, különböző célú alkalmazásokkal, amelyeket nem lehetett letörölni, vagy eltávolítani.

A legújabb hírek szerint az lett a köztes megoldás, hogy a nem kívánatos, előre telepített szoftvereket a felhasználók inaktívvá tehetik, azaz az ikonjuk eltűnik az applikációk listájából, a TouchWiz felületéről, viszont végleg nem törölhetők, így az Android Alkalmazások menüpontjában fellelhetők és bármikor újra aktiválhatók.

Konzumer tech

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.