Az orosz alsó ház tegnap elfogadott egy törvénytervezetet, amely minden webes szolgáltatót kötelezne arra, hogy az országon belül tárolja az orosz állampolgárok személyes adatait.
Hirdetés
 

Igen komoly hatással lehet az egykori szuperhatalom internetes piacára, ha valóban életbe lép a Duma által tegnap elfogadott törvénytervezet. A jogszabály alapján minden orosz állampolgár személyes adatának az ország határán belül kell maradnia, azaz az internetes vállalkozások, vagy éppen a mobil alkalmazások tulajdonosai dedikált elhelyezésre lesznek kényszerítve, amennyiben a kicsinek nem tekinthető piacon szeretnének labdába rúgni.

Messze még a vége

Szögezzük le az elején, hogy egyelőre még messze van a törvényerőre emelkedés lehetősége, hiszen ehhez még számos lépcsőn túl kell jutnia a tervezetnek. Az sem elképzelhetetlen, hogy végül ez ugyanúgy kimarad a jogszabályból, mint arra tavasszal Brazília szolgáltatott példát egy hasonló kezdeményezésnél. De még ha minden akadályt nagyjából változatban formában is vesz a szöveg, akkor sem szükséges kapkodni, hiszen a tervek szerint 2016 szeptemberében indulna a korlátozás.

Amennyiben viszont tényleg jogerőre emelkedik az ötlet, az alaposan felkavarja a webes cégek és a mobil alkalmazások tulajdonosainak az életét. A javaslat alapján ugyanis minden orosz állampolgár esetében biztosítani kell, hogy személyes adataik nem hagyják el az országot, így ezeket az információkat Oroszország területén telepített adatközpontokban, szervereken lehet csak tárolni. Orosz lapértesülésekből azt is kiolvashatjuk, hogy azokat a szolgáltatásokat, amelyek nem tesznek eleget a törvény előírásának, a nemzeti telekommunikációs hatóságnak jogában áll elérhetetlenné tenni.

Egy ilyen intézkedés kárvallotjainak sorában elsőként valószínűleg sokaknak a Google, a Facebook vagy éppen a Microsoft ugrik be, de ezek a vállalatok méretüknél fogva könnyen megtehetik, hogy egy szerverparkot, adatközpontot telepítsenek orosz területen. Az igazi kárvallottak inkább azok a kisebb cégek, vállalkozások lesznek, akiknek emiatt dedikált kapacitást kell biztosítaniuk. Ez a hatékonyságot csökkentené, a költségeket pedig minden bizonnyal növelné.

Lajstrom, büntetés, bezárkózás

Oroszországban valóságos sortűz zúdul mostanság az internetre. A korábban hazánkban is belengetett bloggeres regisztrációt ott tényleg bevezették, ráadásul a népszerű blogok esetében ez az intézkedés további megkötéseket is tartalmaz. Szigorú szabályokat hoztak a csúnya beszéd médiafelületekről történő kiszorítására, egy nemrégiben hozott törvény alapján pedig a nehezen körülhatárolható "extrém megnyilvánulások" szerzőire róható ki komoly börtönbüntetés.

A korlátozások egy másik része viszont a külföldi szállítókat hozza kellemetlen helyzetbe. Minden bizonnyal a Snowden-ügy óta fokozottan kényesen kezelt nemzetbiztonsági szempontok állnak például a pár nappal ezelőtt nyilvánosságra került intézkedések hátterében. Ezek a hírek arról szóltak, hogy az orosz állami szervek és vállalatok a jövőben nem fognak Intel és AMD chipekkel szerelt PC-ket, szervereket vásárolni. Az alkatrészeket az ARM 64 bites architektúrájára épülő saját fejlesztésű Bajkál chipekkel pótolnák, amelyek első generációja várhatóan 2015 elején érkezik.

Cloud & big data

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.