Egy éve indult el a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR), illetve annak a közterületi mobilparkolásra, az pályamatricák vásárlására és az elektronikus útdíjfizetésre (HU-GO) vonatkozó része. Ennek kapcsán készített összegzést a rendszer működtetésére 2012.októberében létrehozott Nemzeti Mobilfizetési Zrt., amely az MFB csoporthoz tartozó Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. leányvállalata.
Külföldről is érdeklődnek a magyar modell iránt
A jelenleg 40 főt foglalkoztató társaság vezérigazgatója, Veres Mihály elmondta, hogy a rendszer fejlesztése eddig 800 millió forintba került. Használatával a tavaly júliusi indulás óta 16,8 millió parkolási tranzakciót hajtottak végre, továbbá 1,1 millió autópálya-matrica és 56 ezer HU-GO jegy kelt el. A mobilparkolásból 7 milliárd forint folyt be (ez nem a társaságé, hanem a rendszerbe kapcsolt 74 önkormányzati parkolási társaság bevétele). A pályamatricákból és a HU-GO jegyekből származó 4,2 milliárd forintos bevétele az államé.
Az NMFR hat viszonteladóval indult, a rendszerhez azóta, újabb nyolc cég csatlakozott. Jelenleg további négy potenciális partnerrel tárgyalnak még, közülük kettő nemzetközi vállalkozás. A Magyarországon kívüli lehetőségek kapcsán Veres Mihály megemlítette, hogy a magyar modell iránt többen érdeklődnek külföldről. A saját fejlesztői csapattal működő társaságot egyebek mellett felkérték az isztambuli mobilparkolási rendszer pilotjának a megvalósítására, de részt vehetnek Svájcban tervezett rendszerek kialakításában is. A kazahokkal pedig a héten tárgyalnak arról, hogy a hazai szakemberek a mobilparkolás mellett, hogyan tudnának bekapcsolódni az okos városokkal összefüggő fejlesztési projektekbe.
Átmeneti megoldás az e-jegyrendszerre
A társaság ugyanis már az NMFR portfoliójának a bővítésén dolgozik, amiben a következő lépcső ugyan még a közlekedéshez, közelebbről az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódik, de a további fázisban szóba jöhetnek a jövő városaival kapcsolatos, úgynevezett smart city projektek is – mondta a vezérigazgató.
Ami a MÁV, a Volán és a budapesti tömegközlekedés e-jegyrendszerét illeti, a mostani ütemezés szerint az ezzel kapcsolatos fejlesztések 2017-ben fejeződnek be. Köztes megoldások bevezetésére azonban ezt megelőzően is sor kerülhet. Megtudtuk, hogy a mostani rendszeren belül már folyik a közlekedési jegyek értékesítésének mobilra integrálása, ami várhatóan ősztől már elérhető lesz. Az átmeneti megoldás bevonja a már működő jegyautomatákat is, és azt teszi majd lehetővé, hogy az utazók a mobilon kifizetett jegyek fizikai verziójához a jegyautomatákból jussanak hozzá.
Az persze kérdés, hogy mennyiben gyorsítja a folyamatot a kétlépcsős jegyvásárlás.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?