Úgy tűnik, az Apple története során először nyílt bétateszttel fogja megtámogatni a mobil operációs rendszerének elkövetkezendő kiadásait.

Elsőként a 9to5Mac oldalán jelent meg a híresztelés, miszerint az almás cég mobil operációs rendszerének soron következő darabjainál az utolsó fejlesztési fázisához nem csak fejlesztők, de "civilek" is hozzászólhatnak. Az iOS ezzel hasonló úton halad majd, mint korábban ez a maces OS X Yosemite esetében történt.

Hadjárat a bugok ellen

Ha igaznak bizonyulnak az azóta más forrásokból is megerősített értesülések, akkor szakítva eddigi elzárkózottságával, az Apple várhatóan már az iOS 8.3 béta verzióját is közszemlére bocsátja a már most is futó AppleSeed program keretében - valamikor március közepén. Ezt követően várhatóan a júniusi Worldwide Developer Conference-re időzítve rajtolhat el az új generáció, az iOS 9, amelynek publikus bétája a nyáron kerülhet az érdeklődők eszközeire, míg a végleges verzió valamikor őszre várható.

Ez a menetrend nagyon hasonlít a tavaly, úgy látszik, sikerrel indított OS X Yosemite-akcióhoz. A maces operációs rendszer 2014 októberében jelent meg, de azt megelőzően nyáron az első egymillió jelentkező részt vehetett egy nyilvános bétatesztelős körben, melynek célja a nem megfelelő programműködés, a rendszerben felfedezhető hibák, bugok minél teljesebb kiszűrése volt. A hírek szerint az iOS bétatesztjét az OS X-nél szűkebb körűre tervezik, hiszen "csak" százezres résztvevői létszámmal kalkulálnak.

Véget vetnek a feketepiacnak

A tesztprogram párhuzamosan fog futni a fejlesztőknek szánt bétaváltozatok kiadásával, és hasonlóan utóbbihoz, a nem szakmai közönség esetében is egy dedikált alkalmazás segíti majd a visszajelzések rendezett eljuttatását a cupertinói főhadiszállásra. Az iOS bétatesztjének kiszélesítésétől nem csak azt várhatja az Apple, hogy lényegesen szélesebb körből kap visszajelzéseket, de azt a nem kívánt gyakorlatot is felszámolhatja, miszerint egyes fejlesztőknek szánt letöltések pénzért végül korábban is végfelhasználókhoz kerülhettek.

Mobilitás

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.