A cupertinói vállalat frissen zárt negyedéve tele van pozitív meglepetésekkel. Az egyik legkellemesebbet a sok éve döglődő táblagépek hozták.

Az Apple-nél július elsején zárult a 2017-es pénzügyi év harmadik negyedéve. Ez az időszak hardereladások szempontjából hagyományosan nem túl izgalmas, hiszen ilyenkor már a többség az ősszel esedések friss termékekre figyel. Ennek ellenére az Apple váratlanul erős számokat prezentált, ami természetesen ismét rekordszintre lökte a már amúgy is az egekben járó részvényárfolyamot.

Ha ilyen az uborkaszezon, akkor nagy baj nincs

Ami a főbb számokat illeti: a bevétel meghaladta a 45,4 milliárd dollárt, a nettó profit pedig 8,7 milliárd lett. Ez a teljesítmény 7, illetve 12 százalékkal erősebb az egy évvel korábbi adatokkal összehasonlítva, ráadásul a nyereség az előzetes elemzői várakozásoknál is szebben alakult. Igaz, tavaly különösen rossz periódust hagyott maga mögött a vállalat. Az akkori negyedévben kétszámjegyű visszaeséseket volt kénytelen elkönyvelni a cég. 

 

 

Apple-eredmények 2017/Q3
Infogram

 

A társaság húzóterméke továbbra is az iPhone. Az okostelefonokból 41 millió darabot értékesítettek a lezárt három hónap alatt, ami enyhe többletet mutat a 2016-ban eladott 40,4 millióhoz képest. Az eredmény több okból is biztató. Egyrészt a globális okostelefon-piac sem rakétázik mostanság, másrészt a cég forradalminak ígérkező következő generációs mobilja ősszel érkezik, így rengetegen lehetnek, akik kivárnak az új készülék megjelenéséig.

Újra élnek a táblagépek

Kétségtelenül a legkellemesebb pontja a jelentésnek, hogy megújulni látszik az érdeklődés a tabletek iránt. A különböző típusú iPad-ekből összesen 11,4 milliót, azaz 15 százalékkal többet adtak el, mint egy évvel ezelőtt. Ez önmagában is kiváló eredmény lenne, de ha hozzátesszük, hogy a táblagépek iránt általánosan nagyon langyos a kereslet, illetve azt, hogy éves növekedésre legutóbb 2013 végén volt példa Cupertinóban, akkor már jobban érzékelhető, mennyire értékes a mostani teljesítmény.

A tabletes eladásoknak nyilván jót tett, hogy az Apple nagyon kiszélesítette a portfólióját. A legdrágább modelljeit éppen június elején frissítette, de a bevételi adatokból ítélve, valószínűleg nem az akár 1000 dollárnál is drágább iPad Prók hozták az értékesítési mennyiség. A klasszikus iPad legolcsóbb változata, illetve az iPad mini 4 viszont már 400 dollár körül, vagy alatt is elvihető. Mivel az eladási számokhoz képest a szegmens bevételei alig nőttek, így vélelmezhető, hogy utóbbi modellekből jött össze a sok éve nem látott növekedés.

És a többiek

A Macintoshok meglehetősen stabil állapotban vannak. A személyi számítógépekben csak néhány tízezer darabbal fogyott több, mint 2016 hasonló periódusában. A Maceknél azonban pont az ellenkezője történt, mint az iPad-ek esetében: az értékesítés darabszáma alig nőtt, ám a bevétel elég szépen, 7 százalékkal hízott. További jó hír, hogy az év második felében érkezik az új iMax Pro, amire lehet, hogy már sokak fenik a fogukat.

A szolgáltatások üzletág bevétele elsősorban az App Store-ban beszedett jutalékoknak köszönhetően hízott 22 százalékot. A megtermelt 7,2 milliárd dollár a teljes cég forgalmának a 16 százalékát jelenti. Az Apple a nem túl fantáziadús Egyéb termékek sorba szór minden más hardverjét és szolgáltatását, ami miatt itt igen nehéz pontosabb képet kapni. A kommentárokból annyi derül ki, hogy az almás okosórákból másfélszer annyi fogyott, mint tavaly, illetőleg az AirPod készletek sem sokat porosodnak a polcokon. Igaz, a vezetékmentes fülhallgató kezdeti sikerei halványulni kezdhetnek, hiszen ez a termék tavaly ilyenkor még nem volt a portfólió része, a teljes részleg forgalma pedig csak év per év alapon tudott 23 százalékot nőni, miközben a bevétel az év eleji negyedév számaihoz képest 5 százalékkal csökkent.

Befűtöttek Ázsiában

Talán az egyetlen gyenge pontja az Apple teljesítményének a bevételek régiós megoszlásánál tűnik ki. A cég minden területen tudott nőni, ám Kínában a 2016-oshoz képest 10 százalékkal maradt el a forgalom. Ezt a problémát a menedzsment igyekezett az árfolyamingadozással kisebbíteni, és a hivatalos kommunikáció szerint a világ legnagyobb mobilos piacán hamarosan ismét erőre kaphatnak az iPhone-ok.

Ha már Ázsia: az Apple jelentésének komoly hatása volt a jellemzően abból a régióból (azon belül is zömében Tajvanról) kikerülő beszállítói hálózatára. A rekordok és várakozáson felüli eredmények hatására a cég partnereinek részvényei szintén szárnyalni kezdtek. A kamerákban utazó Largan Precision értékpapírjai történelmi csúcsra értek, de szépen drágult a világ egyik legjelentősebb elektronikai beszállítójaként számon tartott Foxconn és a Catcher Technology is. A chipfejlesztő Mediatek pedig az Apple hátán elért 3,5 százalékos erősödésével két éve nem látott szintre ért. De nem csak Tajvanon örülhettek: a dél-koreai LG több mint 10 százalékkal, a japán Murata Manufacturing és a Taiyo Yuden papírjai pedig 4-5 százalékkal emelkedtek.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.