A Project Ara az év második felében valós piacon próbálja ki magát.

Ahogy már többször beszámoltunk róla, a Project Ara eredetileg a Motorola ötleteként indult, majd az amerikai gyártó megvásárlása, illetve később eladása után a Google ATAP (Advanced Technology and Projects) csoportjánál kötött ki. A moduláris felépítésű készülék ötlete az utóbbi hónapokban folyamatosan fejlődött, olyannyira, hogy ez év második felében már tesztüzemben piacra is kerülhetnek az első darabok.

Valódi piacon kelhet el az Ara

Az új részletek a most zajló Project Ara fejlesztői konferencián váltak nyilvánossá, viszont rossz hír, hogy ennek Puerto Rico lakosai örülhetnek leginkább, mivel a próba forgalomba hozatal ebben az országban indul meg valamikor az év vége felé. Mivel egy teljesen új és szokatlan kísérletről, illetve termékről van szó, a Google nagy gondot fordít a vásárlók informálására, amihez mozgó értékesítési pontokként működő teherautókat használ, ahol az érdeklődők kipróbálhatják a darabokból összeállítható mobilt.

A kísérletbe beszáll két helyi szolgáltató (OpenMobile, Claro) is, ami mellett elérhető lesz a modulok összeválogatására szolgáló Ara Marketplace, valamint egy alkalmazás, amivel azok külalakját, dizájnját határozhatják meg a vásárlók. A Google információi szerint a piaci megjelenésre 20-30 Ara modul fog elkészülni, amit 10 kategóriából választhatnak ki a szerencsések.

A hardveres képességekről a tavalyi cikkünkben már ejtettünk szót: a Project Ara egy több méretben elérhető vázról, illetve az arra felpakolható, csempe szerű komponensekről szól, ami lehetővé teszi az igények szerinti testreszabást, vagy a cserét, ha meghibásodás, vagy egyéb ok miatt szükség lenne rá. A fejlesztés jelenleg a „Spiral 2” munkanéven futó fázisban van, a cél azonban az, hogy a puerto ricoi megjelenésre elkészüljön a „Spiral 3” verzió, ami már valóban egy piacképes (4G támogatás, egy egész napot bíró akku, versenyképes kamera) mobil tudását hozza.

Idén minden eldől

A 2015-ös év fontos mozzanat lesz a Projcet Ara életében, mert az ATAP szakembereinek idén kell bebizonyítaniuk a Google vezetőségének, hogy az egész moduláris mobil dolog életképes, az embereket érdekli és valós alternatívát nyújthat a piacnak, illetve a gyártóknak. A konferencia jó apropó arra is, hogy egy sor fotó és videó is megjelenjen erről a különleges mobilról: íme, a Project Ara.

Konzumer tech

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.