Az Apple még inkább a vállalati szektor felé fordul, ellensúlyozandó az iPhone konzumer piacról származó bevételei dominanciáját.

Tegnap jelentette be partneri kapcsolatát az Apple és a Deloitte, melynek keretei között a tanácsadó cég segítséget nyújt azoknak a vállalati ügyfeleknek, akik Apple termékekkel dolgoznak. Ez a megállapodás a techcég legújabb kísérlete a vállalati piacon való eladások felpörgetésére, amivel bizonyítani akarja, hogy kulcsterméke, az iPhone megérett az enterprise környezetben való használatra.

Közös érdek

Az egyezség szerint több mint 5 ezer Deloitte tanácsadó vesz majd részt az Apple kezdeményezésében. Emellett a vállalat útnak indította az EnterpriseNext programját, mellyel az Apple termékeket és szolgáltatásokat használó ügyfeleket kívánják segíteni azzal, hogy feltárják, kiaknázhatóvá teszik a bennük rejlő potenciált.

Az elmúlt években az Apple több nagyvállalati partneri megállapodást is bejelentett már, hogy hídfőállást alakíthasson ki egy eddig általa nagyrészt figyelmen kívül hagyott piacon. Az első fecske az az IBM-mel kötött 2014-es együttműködés volt, ami előre jelezte az almás cég elköteleződését a vállalati ügyfelek irányában. Ezt követték aztán a Cisco-val és az SAP-vel tető alá hozott megállapodások.

Amint azt Tim Cook, az Apple vezérigazgatója egy interjúban elmondta: „Most arra van szükségünk, hogy a vállalati átalakulásra koncentráljunk, és abban segítsük az ügyfeleket, hogy beazonosíthassák, mely területek vannak a legnagyobb hatással a megtérülésre vagy az ügyfélelégedettségre. A Deloitte a megfelelő partner erre.”

Az EnterpriseNext program részeként az ügyfelek az Apple operációs rendszereire specializálódott tervezőkkel és mérnökökkel találkozhatnak. „Szándékunk szerint a legjobb mérnököket, a legjobb termékeket és a legjobb elméket hozzuk egy helyre, hogy a legjobb választ adhassuk ügyfeleink problémáira” – foglalta össze Punit Renjen, a Deloitte Global ügyvezető igazgatója egy interjúban.

Pénzügyi nyomás

Az egyébként óriási pénztartalékon ülő Apple vezetőin folyamatos a nyomás, hogy az iPhone konzumer piacon való eladásain túl új bevételi forrásokra leljenek. Előbbi egymaga a teljes Apple bevétel több mint felét adja – és korábbi adatok szerint túl van az eladási hullámhegyen.

Cook még tavaly úgy nyilatkozott, hogy az Apple enterprise üzletágának éves bevétele elérte a 25 milliárd dollárt. Ugyan tegnap nem állt elő frissebb adatokkal, de szavaiból kivehető, hogy ezen a téren cége komoly erőforrásokat mozgósít a még jobb eredmények elérése érdekében.

Jelentős a piaci lendület, meglátásunk szerint [a szegmens] a növekedés egy nagyon fontos tényezőjévé válik” – adott hangot véleményének az Apple CEO-ja.

Konzumer tech

MIT: egészen hihetetlen arányban fuccsolnak be az MI-projektek

Egy friss kutatás szerint nem magával a technológiával van probléma, hanem a túlzott elvárásokkal és a hibás integrációs megközelítésekkel, ami azonban az elképesztő összegű befektetések megtérülését is kérdésessé teszi.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.