A Nokia két új Lumiával és a fejlődő piacokra szánt mobilokkal akar minden szegmensben jelen lenni.
A finn gyártó nagyjából két évvel ezelőtt jelentette be az új utat, ami a Microsofttal való partnerséget és Lumia készülékek piacra bocsátását jelentette. Azóta összesen hét Windows Phone-ra épülő modellt mutattak be (Lumia 610, 620, 710, 800, 820, 900, 920) – nem számítva ezek különböző variációit. A mai napon ehhez a portfólióhoz csatlakozott két új modell (520, 720), vagyis a Nokia nem csúcskészülékekkel akart villogni a barcelonai Mobile World Congress ma reggeli sajtóbemutatóján, hanem igyekezett a WP8 lehető legolcsóbb vagy leggazdaságosabb alternatíváit megmutatni.

Ilyen olcsó nincs is ■ Mielőtt rátérnénk a fő attrakciókra, említsünk meg két másik modellt, amelyek nálunk egy kicsit ellopták a show-t. Már önmagában az rendkívül meglepő, hogy egy fejlődő piacokra szánt mobilt ilyen látványos keretek között bemutassanak, pedig most ez történt. A Nokia 105 nagyjából a mobiltelefónia kezdeteit idézi, az ára mindössze 15 euró (azaz 4500 forint), és a legkomolyabb funkció valószínűleg az FM-rádió. A megerősített külsővel rendelkező, hagyományos, nyomógombos készülék akkumulátora egy hónapig életben tartja a mobilt, és elsősorban az afrikai országokat, közel-keletet és Oroszországot célozzák vele.

Nokia 105: a 15 eurós mobil

A 105-ös modell és a szintén színpadra lépő 301-es célja ugyanaz: a Nokia még jobban erősítsen a belépő szinten, illetve a Lumiákkal kiegészülve az összes árszegmensben jelen legyen. A 301 azoknak kedvez, akik két SIM-kártyával kénytelenek együtt élni. A 301-es az akku alatt, illetve oldalról képes fogadni a kártyákat, és hazánkban is elérhető lesz a második negyedévtől 65 eurós (kb. 20 ezer forint) áron. A 301-es sem váltja meg a világot, de nem is ez a célja: alaptudással, vagyis HSDPA-val, 2,4 colos színes kijelzővel, és egy 3,15 megapixeles kamerával rendelkezik. 

Nokia 301: Dual SIM-es kivitel is lesz belőle

Olcsó Lumiák jönnek
  Windows Phone területen a Nokia folytatja a kínálat hézagainak betömését, aminek jeleként bemutatta a jelenleg legolcsóbb WP8-as mobiljukat, a Lumia 520-t. Az árcédula (139 euró, vagyis kb. 40 ezer Ft) is azt mutatja, hogy nagy tömegeket szeretnének megfogni ezzel a készülékkel, amiben egy 4 colos, 800 × 480 képpont felbontású IPS LCD kijelző, 8 GB belső memória (microSD-vel bővíthető 64 GB-ig), 512 MB RAM, egy kétmagos, 1 GHz-es processzor, HSDPA, valamint 5 megapixeles kamera segítheti a Nokiát. A Lumia 520 öt színben érkezik még ebben a negyedévben először Hong Kongba, majd Vietnámba, és második negyedévben jön Európába.



A hazai bemutatón három modellt nézhettünk meg közelebbről:
Lumia 520, 720, 301. (a kép nagyítható)

A négyes bemutató utolsó darabja a Lumia 720 volt, amelynek ára szintén kedvező: 250 euró (kb. 73 ezer Ft) a helyi adók és a szolgáltatói támogatások nélkül, amiért a készülék már meglehetősen sokat ad. A 4,3 colos kijelzőt, aminek a felbontása azonban marad a 800 × 480-as felbontásnál, egy 6,7 megapixeles Carl Zeiss optikával ellátott kamerát, valamint egy olyan speciális hátlapot, aminek felhelyezése után a telefon vezeték nélkül is tölthető.



A hármas hátulról: felül a vezeték nélküli töltést segítő hátlap
(a kép nagyítható)

A Nokia a készülékeken kívül azt is bejelentette, hogy átnevezi a navigációs, térképszolgáltatásait, így a jövőben Here Maps, Here Drive, illetve Here Transit névre hallgatnak ezek az alkalmazások. A Here Maps-hez kötődő újdonság a kiterjesztett valóság alapú Live Sight, ami a kamera, és a körülöttünk lévő helyszínről szolgáltatott információk párosításával segít a tájékozódásban.

2,6 milliárd
Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója arra mutatott rá, hogy ennyi embernek nincs még mobilja a világon. 

Elmaradt tehát egy új zászlóshajó bemutatása, továbbra sem történt meg, amire sokan vágytak, vagyis a Pure View technológia egy az egyben való átemelése a Lumia készülékekbe. A Nokia többször is hangsúlyozta, hogy mivel a világon még mindig több milliárd ember él mobil nélkül, most az elsődleges cél az ő, megfizethető készülékekkel való ellátásuk, vagyis a felhasználói bázis minél erőteljesebb szélesítése.

Teljes Nokia dominancia Windows Phone fronton 
Levegőt vett a fuldokló Nokia
Elegánsan reagált a Nokia a Lumia 900 hibájára
 

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.