A Microsoft 2013 decemberétől bevezeti az új Microsoft Products and Services Agreement (MPSA) szerződést a mennyiségi licencek közé. A korábbi hírekkel ellentétben ez az új szerződéstípus nem váltja le teljes egészében a meglévő mennyiségi licencprogramokat (Volume Licenses – VL), viszont kijelöli a fejlődés irányát, és könnyen elképzelhető, hogy pár év múlva minden mennyiségi licenc az MPSA-hoz hasonlóan fog felépülni.
Az MPSA minden részlete még nem ismert, sok a nyitott kérdés az új szerződés típussal kapcsolatban. A 2013 végi indulást követően kizárólag az Egyesült Királyságban, Németországban, Kanadában és az Egyesült Államokban érhető el a konstrukció, de 2014-ben a Microsoft tovább szélesíti ezen országok körét. Ugyanakkor a magyarországi vállalatok közül valószínűleg csak azok találkozhatnak vele 2014-ben, akik külföldi érdekeltségeiken keresztül vásárolnak Microsoft termékeket.
Fontos előrelépés: egyszerűbb rendszer
Az MPSA esetében a korábbi, többszintű szerződések helyébe egyetlen alapszerződés lép, ezzel lényegesen leegyszerűsítve a szerződés struktúráját. A korábbi 37 oldalas szerződést egy 8 oldalas váltja, ami a Windows 8 EULA változásaival együtt jól jelzi, hogy a Microsoft felismerte: az ügyfelek nem bonyolult, csak alapos jogi ismeretek birtokában értelmezhető, szerződéseket szeretnének látni.
Az MPSA szerződés magában foglalja a korábbi alapszerződés, a Microsoft Business and Services Agreement (MBSA) tartalmát, valamint a Select Plus és a Microsoft Online Services Agreement (MOSA) releváns részeit. Gyakorlatilag e szerződések integrációját és leegyszerűsítését jelenti. Mindez azt is jelenti, hogy az MPSA leváltja a fenti szerződéseket, és a Select Plus helyébe lép, kibővítve annak lehetőségeit. Ugyanakkor még nem tudható, hogy mi lesz a Select Plus sorsa. Ha a Microsoft követi a korábbi – a Select Plus bevezetésekor alkalmazott – gyakorlatát, akkor a meglévő Select Plus szerződések továbbra is megmaradhatnak, de a Microsoft mindenkit biztatni fog az áttérésre és új szerződést már nem enged kötni. (A korábbi Select szerződéseket nem volt – és a mai napig sem – kötelező átváltani Select Plusra, de új Select már nem köthető.)
Az eddigi Microsoft mennyiségi szerződések – típustól függően – akár három szintből is állhatnak. A Select Plus vagy az Enterprise Agreement (EA) szerződések esetében a Microsoft Business and Services Agreement (MBSA) az alapszerződés, erre épül a Select Plus, majd a társvállalatok beléptetése, valamint az Enterprise Agreement, majd az Enterprise Enrollment. Ez utóbbiakból akár több is tartozhat egyetlen szerződés alá.
Az MPSA keretében lehetőség van a klasszikus örökös licencek (Windows, Office, szerver termékek stb.) beszerzése mellett szolgáltatásokat (Office 365, Intune, SharePoint Online, CRM Online, Yammer, stb.) is vásárolni. Ez utóbbira a Select Plus önmagában nem adott lehetőséget.
Az új szerződés struktúra két részből áll. Az egyik a már fentebb részletezett MPSA szerződés, míg a másik az un. Purchase Account (PA). Egy MPSA szerződés alá több PA is tartozhat, minden egyes PA egy megrendelés leadására jogosult szervezeti egységet, vagy személyt reprezentál. Ily módon a Microsoft Volume Licensing Center (MVLC) oldalon leképezhető a vállalat beszerzésre jogosult egységeinek rendszere.
Az új szerződéssel új felületet is ad a Microsoft a licencek kezelésére. A korábbi Volume Licensing Service Centert (VLSC) a Microsoft Volume Licensing Center (MVLC) váltja. Az új oldalon kizárólag az új szerződéseket lehet adminisztrálni, a korábbiak továbbra is a VLSC oldalon érhetők el.
Az MVLC oldal a VLSC-nél jóval összetettebb, több funkciót kínál. A VLSC a szerződések kezelése, a licenckulcsok és telepítőkészletek letöltése mellett – amire a többség használja – nem igazán kínál mást. Ezzel szemben az MVLC oldal jelentős előrelépés, habár még nem érhető el az összes tervezett funkciója. A PA-k bevezetésével nem szükséges külön szerződéseket kötni az egyes társvállalatok részére, amennyiben el szeretnék különíteni a beszerzéseket és a licencek kezelését – az MVLC site-on PA-ra bontva kezelhetők a licencek. Az új szerződés keretében több különböző viszonteladótól is lehet vásárolni, akár minden PA saját viszonteladótól rendelhet, ami nagyobb vállalatok vagy cégcsoportok esetében praktikus előny lehet. A Microsoft ígérete szerint a későbbiekben részletes jelentéskészítési lehetőségekkel bővül majd az oldal.
Legyen az ügyfél önálló!
Az új szerződés felépítése, az MVLC site funkcionalitása egyértelműen abba az irányba mutat, hogy az ügyfél a jelenleginél sokkal önállóbban kezelje a licenceit. Ez az önállóság viszont felelősséggel is jár. Amennyiben az ügyfél ki szeretné használni az új szerződésben és a MVLC site-ban rejlő előnyöket, akkor sokkal fegyelmezettebben és naprakészebben szükséges követnie a Microsoft termékek felhasználását – mind a telepített példányok, mind a felhős szolgáltatások esetében.
Ha a Microsoft a jövőben a többi licenckonstrukciót is az MPSA-hoz hasonló irányban alakítja át, akkor a vállalaton belül felértékelődik a központi licenc nyilvántartás szerepe. Míg jelenleg a legtöbb esetben a viszonteladók segítségével történik a szükséges licencmennyiségek megállapítása (ez részben praktikus is, hiszen a Microsoft felé ők adják le a megrendelést, ugyanakkor érdekeltek a mennyiségek feltornázásában), addig az MVLC site lehetőséget ad arra, hogy teljesen online kezelje az ügyfél a licenceit, ezáltal a maga kezébe vegye a szükséges mennyiségek megállapítását és a rendelések leadását. Ehhez viszont tudnia kell, hogy mely termékből mennyit használ, aminek pontos meghatározása nem minden termék esetében magától értetődő.
Fontos, hogy legyen házon belüli kompetencia
Az ügyfelek vagy házon belül építik fel a licencek kezeléséhez szükséges kompetenciát, ami drága és időigényes folyamat, vagy külső szakértőre bízzák ezt a feladatot. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kettő ötvözete szokott igazán jól működni, tehát a kompetencia egy részét mindenképp érdemes házon belül tartani, de ahhoz túl szerteágazó ez a tudáshalmaz, hogy ne érné meg külső szakértőt alkalmazni.
Habár még koránt sem teljes a kép az MPSA-val és az MVLC site-tal kapcsolatban, illetve nem tudjuk, mit tervez a Microsoft a többi licenckonstrukcióval, az már most látszik, hogy Microsoft egy sokkal közvetlenebb Gyártó-Ügyfél kapcsolatban látja a jövőt.
Ez mindenképp elmozdulás az eddigi helyzethez képest, ahol a viszonteladó egy kihagyhatatlan láncszem volt a gépezetben és még az is előfordulhatott, hogy az ügyfél egyáltalán nem került kapcsolatba a gyártóval, még online felületen keresztül sem. Ez mind az ügyfelek, mind a viszonteladók részéről jelentős változás, ami sok régi reflex újragondolását követeli meg. Az MPSA szerződés és a Purchase Accountok részleteiről, az MVLC site funkcióiról és kezeléséről a Microsoft vonatkozó weboldalán érhető el több információ. Folyamatosan kerülnek fel újabb leírások és dokumentáció, érdemes rendszeresen visszalátogatni az oldalra.
A szerző az IPR-Insights License Consulting vezető tanácsadója, szoftverlicenc-szakértő
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak