A Qualcomm 47 milliárd dollárt fizet az NXP-ért, amivel nagy csomó iparágban szerez magának hídfőállásokat.

Az egyre telítettebb okostelefon-piac lassulóban van, a hardvergyártók szemponjából mindenképpen, a csökkenő haszonkulcs és az egyre élesebb árverseny pedig a szegmensben mozgó chipgyártókat is arra kényszeríti, hogy újabb lábakat növesszenek maguknak. Ezt a Qualcomm a jelek szerint nem akarta a véletlenre bízni: az amerikai vállalat csütörtökön bejelentette, hogy összességében 47 milliárd dollárért felvásárolja az NXP Semiconductort, ami ebben az iparágban minden idők legnagyobb volumenű akvizíciójának számít.

Bevásárolják magukat az újabb piacokra

Bár okostelefonokba szánt chipeket az NXP is gyárt – mint például az iPhone-ok NFC-chipjeit –,  az eindhoveni székhelyű társaság otthonosan mozog az autóiparban, a hálózati és a biztonsági piacon vagy az IoT területén is. Ráadásul több szegmensben piacvezetőnek számít: saját beszámolója szerint például a 15 legnépszerűbb járműtípus közül 14-ben az NXP által gyártott chipek dolgoznak a fedélzeti infotainment rendszerben.

Ezekre a piacokra már a Qualcomm is betette a lábát, ám úgy tűnik, hogy a növekedés ütemét korántsem tartotta kielégítőnek. A mostani felvásárlás így egy olyan konszolidációs kísérlet, amelynek nyomán a cég egyből meghatározó pozícióban találja majd magát a félvezetőipar különböző szektoraiban.

A felvásárlásról szóló közlemény alapján a Qualcomm a két társaság együttesen megszerezhető piacát (TAM) 138 milliárd dollárosra becsüli 2020-ig, ami 40 százalékkal nagyobb a jelenleginél, a közös bolt pedig egy 30 milliárd dolláros éves árbevételű óriásvállalattá növekedne.

Cégegyesítésekkel növelik a hatékonyságot

A félvezetőpiac utóbbi időben tapasztalható konszolidációjának egyébként nem a Qualcomm-NXP felvásárlás az első ilyen kaliberű üzlete. Idén nyáron a SoftBank 32 milliárd dollárt adott az ARM-ért, az Analog Devices (ADI) pedig ugyancsak júliusban 14,8 milliárd dollárét szerezte meg a Linear Technology-t (LTC). Egy évvel korábban a rendre 15 és 37 milliárd dolláros Intel-Altera és Avago-Broadcom akvizíciókról számolhattunk be, így nagyjából másfél éven belül ez már az ötödik, dollártízmilliárdokban mérhető cégegyesítés a félvezetőiparban.

A Qualcomm és az NXP egyesülése természetesen a szabályozók szempontjából is különösen érdekes lesz világszerte, a felek óvatos becslése szerint a tranzakciót még 2017 vége előtt le tudják majd zárni. A 47 milliárd dolláros üzlet tőkeértéke egyébként a Reuters számításai alapján 38 milliárd dollár, ami kiegészül az adósságok átvállalásával.

Piaci hírek

Kivételesen az AliExpress kapott csomagot Európából

Az Európai Bizottság rekord összegű büntetést szabott ki a kínai e-kereskedelmi platformra, amelynek októberig kell javaslatokat tennie az uniós digitális szolgáltatási törvénynek való megfelelőségi intézkedésekre, ha el akarja kerülni a további bírságokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.