Horváth Krisztina a Raiffeisen banktól érkezett a cég élére.

E hónap elejétől Horváth Krisztina tölti be a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Az új vezető a vállalat hazai kereskedelmi, marketing- és műszaki tevékenységének irányítása mellett szerepet vállal a közép-kelet-európai regionális vezetésben, valamint felel a közel 300 hazai partnercéggel való együttműködésért.

Horváth Krisztina, aki már több mint húsz évnyi vezetői tapasztalattal rendelkezik, a pénzügyi szektorból érkezett a céghez. Szakmai pályafutását a Magyar Nemzeti Banknál kezdte, majd 1989-ben a Raiffeisen Bank Zrt. munkatársa lett. 1998-tól a pénzintézet vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.

Közgazdasági végzettséggel rendelkezik, MBA fokozatát Nagy-Britanniában, a Manchester Business Schoolban és a Walesi Egyetemen szerezte. Tagja a Hungarian Business Leaders Forum női szekciójának. 2004. és 2008. között a Magyar Marketing Szövetség elnöke volt. Angolul, németül, románul és franciául beszél.

Dalos Ottó, aki György László tavaly július végi távozása után megbízott ügyvezető igazgatóként irányította a céget, regionális szinten folytatja: egyrészt a Deutsche Telekom csoport európai leányvállalataival való együttműködés irányítja, másrészt hozzá tartozik a Cisco szolgáltatói videomegoldásaival kapcsolatos üzletfejlesztés is.

Közösség & HR

Látótávolságra került a 3D-nyomtatott emberi bőr

Svéd kutatóknak sikerült áttörésként értékelt eredményeket felmutatni egy olyan területen, amely a következő szintre emelheti az orvostudományt.
 
A vállalati IT-rendszerek egyik legnagyobb kihívása ma már nem a hardver beszerzése vagy a szoftverek integrációja, hanem az üzemeltetés. A modern storage-megoldások válasza erre az automatizáció és a menedzsment egyszerűsítése.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.