Beérett a nyáron meghirdetett frigy. A két cég előállt a MobileFirst vállalati célú megoldások első hullámával.
Hirdetés
 

A két vállalat még nyár közepén jelentette be, hogy a jövőben olyan közös fejlesztéseken fognak dolgozni, amelynek célja a vállalatok működését segítő mobil alkalmazások piacra dobása. Az akkor még őszre prognosztizált első fecskék egy kicsit ugyan késtek, de ma útjára indult a MobileFirst platform.

Iparági terítés

A most bejelentett megoldáscsomagokkal az IBM big data és analitika területén szerzett tapasztalatait igyekeztek ötvözni az iPhone és iPad készülékek céges környezetben is kiemelkedő népszerűségével. Az ötlet teljesen jogos, hiszen ugyan rengeteg vezető, sőt alacsonyabb beosztású dolgozó kezében is már régóta ott vannak az almás eszközök, ám dedikált, a biztonsági aggályokat is eloszlató, teljes körű funkcionalitást és üzemeltetési hátteret biztosító applikációkban nem bővelkedett az Apple alkalmazásboltja.

Az első hullámban pénzügyi, kereskedelmi, szállítmányozási, telekommunikációs és kormányzati területen alkalmazható megoldások érkeztek. Az alkalmazások finomhangolhatók a szervezet egyedi igényeinek megfelelően, a szállítók állítása szerint könnyen bevezethetők, kezelhetők és frissíthetők az IBM dedikált felhőszolgáltatásán keresztül. A tervek szerint a mostantól elérhető kezdő alkalmazások mellett a későbbiekben újabb megoldások, fejlesztések várhatók.

Életszagú példák

Hogy valódi felhasználási területeket is említsünk, az iOS-re készült MobileFirst megoldások kereskedelemre kihegyezett verziója például lehetővé teszi, hogy az eladó az ügyfél korábbi vásárlásaira alapozott ajánlatot tegyen, ami ráadásul összhangba hozható az éppen aktuális árukészlettel. Az alkalmazás segíthet a keresett termék bolti helyének gyors felkutatásában is, de akár online is intézhető egy készleten nem lévő árucikk rendelése.

Szintén érdekes megoldásokat kínálnak a jövő technológiájára nyitott kormányzati szervek számára, hiszen a portfólió része a bűnöldöző szervek munkáját segítő alkalmazáscsomag. Ezzel a rendőrök az incidensekhez kapcsolódó térképekhez, videofelvételekhez kaphatnak valós idejű hozzáférést, de az áldozatok státuszát illető információkat, bűnelkövetési előtörténetet és egyéb háttérinformációt is lekérdezhetnek egyetlen alkalmazásban.

Cloud & big data

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.