A japán vállalat több országban is kínálja teljes felhős portfólióját, valamint annak részeként IoT Platformját. Jövőre már Magyarországon is lehet K5.

Technológiai újdonságok mellett a vállalat jövőképéről is sokat beszéltek a Fujitsu vezetői a vállat müncheni Forumán, melyen közel 10 ezer szakmai látogató vett részt. A rendezvényt a helyszínen követtük végig. Elsősorban a vállalat digitális átalakulással kapcsolatos újdonságaira figyeltünk.

A hűséges vezetők fele is lecserélődik öt év alatt

"Az új technológiák és szolgáltatások az üzleti piacon is jelentősen átalakítják a keresletet és az erőviszonyokat. Ennek figyelembe vételével a fórumon azt igyekszünk bemutatni, hogy a vállalkozások hogyan használhatják fel cégünk innovációit a versenyelőny megszerzésére" – jelölte ki a Forum vezérfonalát nyitó beszédében Duncan Tait, a Fujitsu EMEIA (Európa, Közel-Kelet, India, Afrika) és amerikai régióért felelős alelnöke.

Az üzleti világnak a digitális átalakuláshoz való viszonyát a társaság egy regionális felméréssel is alátámasztotta, ebben a megkérdezett vállalatvezetők több mint fele gondolta úgy, hogy cége öt év múlva már egyáltalán nem fog hasonlítani mostani önmagára, háromnegyedük pedig iparági szinten vár alapvető változásokat a következő évtizedben.

A digitalizáció magát a Fujitsut sem hagyta érintetlenül: a két régióban mintegy 1200 új állás jött létre az elmúlt időszakban. Az egyik legígéretesebben fejlődő üzletág a kiberbiztonsági, amely negyedévente nő 10-12 százalékot.

Kényes téma volt a Lenovoval megszellőztetett partnerségi kezdeményezés. A Fujitsu az európai hardverüzlet meg akarja tartani, de a kínai vállalat jó partner lehet a termelékenység növelésében. A Fujitsu vezetői külön kiemelték, hogy még csak tárgyalnak a kínai gyártóval, szerződéskötés még odébb van.

Tavaly még más japán vállalatokkal közös gyártásban látták a jövőt, ám a közelmúltban a Nikkei szellőztette meg, hogy a Lenovo esetleg a Fujitsu teljes PC-s üzletágát felvásárolná. Az üzleti lap szerint ez logikus is lenne, hiszen egy ilyen profiltisztítással a Fujitsu a magasabb haszonkulccsal és "jövőállósággal" kecsegtető területekre fókuszálhatna (felhős szolgáltatások, IoT stb.), míg a Lenovo folytathatná azt a stratégiáját, hogy a PC-piac zsugorodását piaci részesedésének növelésével ellensúlyozza.

Ha lesz megállapodás a kínaiakkal, az érintheti a Fujitsu európai hardvergyártását is. A rendezvény keretében látogatást szerveztek a Fujitsu augsburgi üzemébe, ahol a vállalat szinte teljes hardverkínálatát gyártják az EMEIA régiónak. A gyár vezetői hozták a kötelező optimizmust a jövőt illetően: szerintük akár új üzleteket is hozhat számukra a partnerség.

Úszni tanítja a szervereket a Fujitsu

A müncheni rendezvény egyik leglátványosabb produkciója az egyelőre csak prototípus formájában létező a Liquid Immersion Cooling System hűtőrendszer demója volt. A kezdetben szuperszámítógépekhez, később adatközpontokban is használható – meglehetősen futurisztikus – hűtőrendszer lényege, hogy a szervereket egy speciális folyadékkal, ún. Fluorinerttel teli kádakba merítik (lásd a cikkben a videót). Mivel a Fluorinert nem vezeti az elektromosságot, a hagyományos hardverelemek, beleértve a tápegységet is, lényegében átalakítás nélkül használhatók.

A Fujitsu szerint a módszer 40 százalékkal csökkenti a hűtési költségeket. Azt persze egyelőre nem tudni, hogy mennyiből lehet kiépíteni egy ilyen hűtési rendszert.

A PC-kben azonban kevésbé bízhatnak, bár a fejlesztésekkel továbbra sem álltak le, az értékesített mennyiség csökken. Két évvel ezelőtt még több mint 5 millió gépet értékesítettek globálisan, az idén márciusban zárult pénzügyi évben azonban már csak 4 milliót, zömét a japán piacon.

Mi lesz a mesterséges intelligenciával?

Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt előadó a Fujitsu technológiai igazgatója, Joseph Reger volt. A magyar származású szakember a mesterséges intelligencia jövőbeni szerepéről beszélt. Bár az első fejlesztések már több mint hatvan éve kezdődtek, az AI-nak (Artificial Intelligence) a dolgok interneta adott igazán nagy lendületet.

A téma szóba került a rendezvényre meghívott magyarországi üzleti partnerekkel és ügyfelekkel tartott megbeszélésen is, ahol Joseph Reger beszélt a technológiával kapcsolatos veszélyekről is. Közelmúltban lapunknak adott interjújában is elmondta, hogy egyelőre a mesterségesintelligencia-kutatásokban csak a mesterséges a biztos, az intelligencia nem, így félni sem kell tőle, hiszen az AI manapság a gépi tanulást jelenti. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak is, hogy a mesterséges intelligencia felülkerekedik az őt kifejlesztő emberiségen. Erre időben meg kell találni a megfelelő választ – véli Reger.

A rendezvényen egyébként bemutatták a vállalat egy új AI-fejlesztését, amit egy spanyolországi kórházban tesztüzemben használnak. A döntéshozatalt támogató analitikai rendszer figyelembe veszi a speciális körülményeket is, azaz az elemzéshez használt adatokat anonimizálja is.

A Hikari nevű rendszer (teljes nevén: Hikari Advanced Clinical Research Information System) két forrásból dolgozik: historikus betegadatokból, melyeket első lépésben anonimizál, valamint olyan nyilvános adatbázisdokból, mint például a SNOMED vagy a WHO ICD (International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems) adatbázisa. Maga a feldolgozás a Fujitsu felhőjében történik, és a kórházi rendszerbe az ún. Health API-n keresztül már csak a feldolgozás eredménye jut el. A kísérlet során a vállalat szerint sikerült felére szorítani a betegnyilvántartás kezelésére fordított időt, miáltal sokkal gyorsabbá és pontosabbá vált a klinikai döntéshozatal, és pontosabban fel lehetett tárni a pácienseknél a kockázatokat is.

Jövőre Magyarországon is lehet K5

A rendezvény elsősorban azokat az újdonságokat vette sorra, melyek már ma is kézzel foghatók – és nem meglepő módon a felhőhöz kapcsolódnak. A Fujitsu legfontosabb törekvése ugyanis az, hogy növelje ezen a piacon a súlyát. Ennek egyik fontos lépése, hogy Japán és az Egyesült Királyság után Európa több országában is elérhetővé teszik a hibrid platformon működő K5 szolgáltatást, első lépésben Finnországban, Németországban és Spanyolországban. Információink szerint a magyar piacra jövőre tervezi bevezetni a teljes K5 portfóliót. Az egyelőre nem eldöntött, hogy honnan fogják szolgáltatni, de nagy valószínűséggel németországi adatközpontokból.

A K5 részeként elérhető lesz a Cloud IoT Platform, amely az egyszerű és gazdaságos nagyvállalati szintű digitális átalakulás támogatására készült. A peremhálózati megoldások területén a GlobeRanger iMotion platformot használhatják az ügyfelek. Az abban használt m2m (machine-to-machine) és RFID technológia abban is segít majd, hogy az IoT rendszerek által gyűjtött üzletiintelligencia-adatokat könnyebb legyen hasznosítani.

Egy új, komplett megoldással célozza a digitális transzformációra pályázó vállalatokat a Fujitsu – jelentette be Fujitsu Forum 2016 rendezvényén a cég. Az európai vállalatok számára is elérhető platform egy csomagban kínálja az IoT-t, a biztonságos felhőt, illetve az adatok megfelelő feldolgozásához szükséges gépi tanulást (és mesterséges intelligenciát). A rendszerrel az automatizáció is magasabb szintre emelhető, mivel az AI háttér révén valós idejű döntéshozatalra is képes.

A Cloud IoT Platform ezzel az adatforrástól indulva a megfelelő feldolgozáson át egészen az adatok integrálásáig összefogja az egyes folyamatokat, melynek egészet egy saját védelmi vonallal veszi körül. A Fujitsu szerint ezzel jelentősen gyorsulhat és egyszerűsödhet az átállás, miközben a testreszabhatóság sem szenved csorbát.
 

Úsznak a szerverek: a Liquid Immersion Cooling System

A platformot nagyvállalati felhasználásra szánják, de nagyon széles körnek: a gyártóipartól a szállítmányozáson (eszközpark nyomon követése, raktározás stb.) és a mezőgazdaságon át a nagy közműrendszerekig rengeteg helyen alkalmaztható.

Az Industrie 4.0 biztonsági kérdés is

Mint fentebb említettük, a Fujitsu kiberbiztonsági üzletága nő a leggyorsabban. Számos olyan technológiája van, amely a biztonsági megoldások és a felhasználóazonosítás új trendjeibe illik. A gyártó nevéhez fűződik például a világ első, íriszalapú azonosítást (vagy más néven retinaszkenner) tartalmazó mobilja, melyet tavaly hozott forgalomba az NTT DoCoMo. Az egyes hazai futballpályákon használt vénaszkennerekhez is van köze a vállalatnak, a beléptető rendszer lelkét adó szenzor a japán cég fejlesztése. Szintén tavalyi eredmény a tenyérmintázattal azonosító ATM.

Az eszközfejlesztés mellett azonban menedzselt biztonsági szolgáltatásokat is nyújt a vállalat. Európában egyelőre az Egyesült Királyságban, Németországban, Finnországban és Spanyolországban. Ezekben az országokban ún. operatív biztonsági központokból (Security Operation Center – SOC) szolgálja ki ügyfeleit. A teljes biztonsági portfólió egyelőre csak Japánban elérhető el, de a tervek szerint Európában is bevezetik. Emellett az Egyesült Királyságban és a Németországban működő operatív biztonsági központokat fejlett kiberfenyegetésekre szakosodott központokká fejleszti a vállalat.

Mivel a kiberbiztonsági veszélyeknek leginkább a kis- és középvállalatok vannak kitéve, a Fujitsu e vállalati kör edukálásába is beszáll. Németországban például az ottani Industrie 4.0 program részeként készítettek egy online elérhető ajánláslistát.

Bővítik az adatközpontok fizikai biztonságát növelő megoldások választékát is. Ennek része a Surient MRS menedzselt rack. A rackhez történő hozzáférést a három éve bemutatott PalmSecure biometrikus azonosítási technológia védi. Emellett naplózza is a kényes vagy üzleti szempontból kritikus folyamatokat futtató zárt rackek hozzáférési műveleteit az adatközpontokban.

Cloud & big data

Bemutatta első új mesterségesintelligencia-modelljét a Meta szupercsapata

Bár a Microsoft tudna róla mesélni, hogy mi lett a vége a Copilot erőltetett nyomulásának, nemsokára a Meta Muse Spark nevű MI-modellje is ott fog duruzsolni a vállalat minden jelentős online szolgáltatása mögött.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.