Márciustól a teljes hazai közigazgatás a rendszeren belüli infrastruktúra szolgáltatást veszi igénybe – jelentette be Vályi-Nagy Vilmos.

A február végi határidőre elkészül a 2,8 milliárd forint összköltségű, teljes egészében uniós pénzből finanszírozott kormányzati felhő beruházás – jelentette be Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár. Márciustól a hazai közszféra intézményei már a 450 terabájt tárolóhellyel, 36 ezer gigabájt belső memóriával és 5300 CPU-val rendelkező kormányzati adatközpontot és annak infrastruktúraszolgáltatását – mondta a projektgazda NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt szerdai tájékoztatóján.

Az adatközponti kapacitásokat két helyszínre telepítették, katasztrófa esetén ezek képesek akár egymást kiváltani. A szolgáltatás belső használat esetén a Nemzeti Távközlési Gerinchálózaton keresztül, külső használatnál pedig az internetről érhető el.

Visszaállamosított infokommunikáció, a kormányé a Welt 2000 Kft. 

A projektzáró rendezvényen Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára, az elmúlt közel négy év összegzése mellett a Bitportnak külön is beszélt a hazai ágazat lehetőségeiről a következő hét éves uniós ciklusban.

A múlt összegzése során beszélt a kormányzati infokommunikáció visszaállamosításáról, arról, hogy ennek révén a kormánynak teljes körűen sikerült belső folyamattá tenni a korábban kiszervezett tevékenységeket. A kormány birtokába került mára az összes kritikus forráskód is. Ennek kapcsán kérdésünkre elmondta, hogy már megállapodtak a Welt 2000 Kft. megvételéről is, hamarosan lezárul a tranzakció jogi része.

Mint ismert, ez a cég írta az uniós pénzeket kezelő EMIR szoftvert a központi pályázatok elektronikus lekérdezést lehetővé tevő rendszerhez a FAIR-hez.  A Welt 2000 Kft. a szoftver kapcsán tíz éve áll üzleti kapcsolatban az állammal. A szoftvert a korábbi kormány fejlesztési hivatala az előző rendszerhez megvásárolta, de nem vette meg hozzá annak a forráskódját. A FAIR rendszerhez a szoftvert már a kóddal együtt szállítják, de a kormány már a cég tevékenységét is államosítani akarta. A vételár a tranzakció lezárultával lesz nyilvános – mondta a Bitportnak az államtitkár. Ezzel az állam megvette az infokom területen a számára fontos cégeket. Mint azt a Bitport is megírta, az IdomSoftot, amely többek között a választási rendszert fejlesztette és üzemeltette, tavaly tavasszal vásárolta meg az állam 1,3 milliárd forintért.  Ez utóbbi vállalkozás révén jelenhetett meg az állami IT-szektorban az alkalmazásfejlesztés, amire a következő hét évben számos központi projektben lesz szükség – fogalmazott Szabó Zoltán Attila, a NISZ vezérigazgatója.

A nemzeti infokom stratégia kulcselemei

Vályi-Nagy Vilmos említést tett arról is, hogy a kormány két hete fogadta el a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiát, amely a következő hét évre meghatározza az ágazat legfontosabb projektjeit, köztük a digitális kompetenciák, valamint a szélessávú internet fejlesztését, az informatikai képzés átalakítását. Fontos eleme a stratégiának a digitális állam fejlesztése, a digitális ügyintézés még szélesebb körű elterjesztésére. Ez utóbbi használata csak az üzleti szférának kötelező, a lakosságnak nem – emelte ki az államtitkár.

Ami a következő hét év uniós forrásait illeti, az eddigi állás szerint az infokommunikációs ágazat piaci szereplőinek közvetlenül 350 milliárd forint áll rendelkezésre, ami háromszorosa a korábbi  időszak hasonló célú keretének. Emellett közvetve egyéb ágazatok, például a közlekedés, a környezetvédelem, a mezőgazdaság területén további informatikai beruházásokra nyílik lehetőség. A kkv-k fejlesztésére szolgáló keretből is születhetnek IT-célú projektek, ezt mintegy 150 milliárdra teszi az államtitkár.

Vályi-Nagy, hasonlóan az egy hete a Bitportnak nyilatkozó Laufer Tamáshoz, nagy lehetőséget lát a szoftverexport felfuttatásában. Ennek jelenlegi nagysága évi 240 milliárd forint, ami az évtized végéig megduplázható. A szakma érdekképviseletének elképzelései között az infokom ágazat kkv cégeinek a versenyképességét javítandó szektorspecifikus adókedvezmények – például a munkavállalói járulék saját képzésre fordítása, oktatás támogatás leírása az adóból stb. –  iránti igény is megfogalmazódott. Ezekre azonban Vályi-Nagy Vilmos kevés esélyt lát, ugyanakkor szerinte továbbra is támogatni lehet majd a technológiai nagyvállalatok munkahelyteremtési kezdeményezéseit, főleg ha annak nyomán további fejlesztőközpontok jönnek Magyarországra.

Cloud & big data

Kínában nem nevezhetik többé önvezetőnek a Tesla nem önvezető rendszerét

A kérdés persze az, hogy máshol miért igen. Kínában mindenesetre eltüntetik az FSD-t a vezetéstámogató rendszer nevéből.
 

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Mit tartogat a jövő ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő környezetben?
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.