Lezárult az elektronikus közszolgáltatási rendszereket fejlesztő és üzemeltető IdomSoft Zrt. állami felvásárlása. Az ügyletben az államot a NISZ képviselte.
Újabb cég került állami tulajdonba: lezárult az IdomSoft Zrt. megvásárlása. A Zrt.-t, amely nemzetbiztonságilag is fontos, állami feladatokat ellátó informatikai rendszereknek az üzemeltetését és továbbfejlesztését végzi, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) vásárolta meg, amely a jövőben az állami tulajdonba került cég szakmai felügyeletét is ellátja. A vételár a tavaly őszi kormányhatározatban keretként meghatározott 1,51 milliárd forintnál végül kevesebb lett: a 100 százalékos részvénycsomagért 1 321 600 000 forintot fizetett a tranzakcióban az államot képviselő NISZ.

A kormány 2012. november 6-án hozott határozatot arról, hogy megvizsgálják az IdomSoft Zrt. közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelt fontosságú informatikai rendszerek működtetése, illetve folyamatos fejlesztése a jelenleginél költséghatékonyabb, ugyanakkor magasabb biztonsági szintű legyen. A cél az volt, hogy a vállalat feletti tulajdonosi jogokat a NISZ Zrt. gyakorolja, és a nemzeti fejlesztési miniszter szakmapolitikai felügyelete mellett működjön.

A cégvásárlást szabályozó részvény-adásvételi szerződés 2012. december 21-i aláírását követően a NISZ Zrt. az IdomSoft Zrt. átvételéhez szükséges tárgyalásokat lefolytatta, majd idén január 13-án a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta a tranzakciót. A NISZ a mai naptól gyakorolja a tulajdonosi jogokat a megvásároltcég fölött.

A cél a nemzeti adatvagyon védelme Az IdomSoft megvétele szervesen illeszkedik a még 2010 végén elfogadott nemzeti adatvagyonról szóló törvényhez. A törvényt azzal a céllal alkották, hogy minden állami adatnyilvántartás kerüljön vissza állami kézbe. A törvényalkotók ugyanis csak így látták biztosítottnak a nemzeti adatvagyon körébe tartozó kiemelt nyilvántartások biztonságát és védelmét.

Az IdomSoft – valamint elődje, az Idom 2000 Konzulens Zrt. – gyakorlatilag az ezredfordulón történt alapítása óta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának, valamint elődjének fejlesztett és nyújtott informatikai szolgáltatásokat. Több mint ötven – a közigazgatás alapműködését meghatározó, az állampolgároknak is szolgáltatásokat nyújtó – rendszert fejlesztett. Ezek szinte mindegyike érinti a nemzeti adatvagyont (biometrikus útlevél, jogosítvány, egyéni vállalkozói igazolvány, parkolási igazolvány, magyar igazolvány, hatósági erkölcsi bizonyítvány, külföldiek tartózkodási engedélye, forgalmi engedély, törzskönyv, anyakönyvi okmányok, bűnügyi nyilvántartás stb.) Emellett a cég fejlesztette és üzemeltette a választási rendszert, amely a parlamenti, önkormányzati és EP-képviselői választást, valamint a népszavazások lebonyolítását segítette.

Másfél milliárdért államosítanának egy informatikai céget
Közel 6 milliárdból indult el az állami távközlési gerincháló projekt

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.