Vasárnap jószerivel mindent megtudhatunk arról, hogy mivel készültek a mobilipar képviselői a hivatalosan csak március 2-án nyitó Mobile World Congress-re.

Lassan a Mobile World Congress (MWC) is olyan lesz, mint egy jó kis Sziget-fesztivál. Hiába nyit ugyanis csak hétfőn a barcelonai happening, a gyártók a legfontosabb újdonságaikat már egy nappal korábban, egyfajta MWC 0. napon bemutatják. Van ebben logika: a sajtómunkások ugyanis jól megírják, a közönség meg tódul, hogy elsőként lássák a legújabb okostelefonokat, okosórákat és a többi érdekes kütyüt.  

A mobilipar idei legnagyobb seregszemléjének egyébként közel kétezer kiállítója lesz, és a szervezők több mint 90 ezer látogatót várnak.

Sokan várják a Samsung S6-ot

Szakértők szerint a hardverbejelentések közül a legnagyobb figyelem várhatóan a Samsung Galaxy S6-ot kíséri. A dél-koreaiak  új csúcsmodellje az előzetes hírek szerint kétféle változatban kerül majd a piacra, és egyebek mellett többféle vezeték nélküli töltési szabványt is támogat. A Samsung ezzel akarja megerősíteni korábbi években megszerzett piacvezető pozícióját. Szüksége is lesz egy jó készülékre, mert például Kínában az utóbbi időben elveszített piaci részesedésének felét.

Az LG és a Huawei szintén a nulladik napra időzítette új telefonjainak, táblagépeik és hordozható eszközeik bejelentéseit, az LG Barcelonában debütál a világ első LTE-alapú okosórájával. Az LG WatchUrbane LTE, a cég előzetes kommunikációja szerint a 4G-s telefonokhoz hasonlóan képes hívást kezdeményezni, fogadni vagy szöveges üzeneteket küldeni. Az óra alkalmas a push-to-talk (PTT) digitális adóvevő-technológiára is – vagyis walkie-talkie-ként is használható lesz majd.

A Microsoft megvárja a hétfőt a fejlődő piacokra szánt új Windowsos Lumiák bemutatásával, de a Wall Street Journal szerint Barcelonában bemutatják az első androidos okostelefonjukat is. Még egyszer: a Microsoft és androidos okostelefont. A készüléket egyébként még a Nokia még azt megelőzően kezdte fejleszteni, hogy a mobilrészlegét a Microsoft felvásárolta volna.

A BlackBerry is beszámol készülékekkel kapcsolatos terveiről és arról, hogy mindezek hogyan illeszkednek a társaság üzleti kommunikációjú fókuszú stratégiájába. A HTC legújabb csúcsmodelljéről viszont már elég sok minden kiderült, amiről a Bitport is beszámolt.

Már az autóipar is egyre nagyobb figyelmet követel magának

Az idei konferencia egy kicsit autóipari show is lesz, mivel a járműipar is ki akarja használni a mobil trendek körüli felhajtást, hiszen az szorosan kapcsolódik az okosautó, connected car koncepciókhoz. Számos bejelentést várnak elemzők ezekkel kapcsolatban. Érdekes mellékszál, hogy épp a barcelonai konferencia zárónapján nyit az autóipar meghatározó showja, a genfi autószalon, amelyen több OEM-gyártó is bejelenti a connected car stratégiáját.

Bár valószínűleg a hálózatba kapcsolt autó lesz ugyan az egyik legfontosabb eleme az dolgok internetével (IoT) összefüggő fejlesztéseknek az MWC-n, a show-n az érdeklődők gy sor mobilapplikációkkal működő, javarészt a mindennapi életet automatizáló készüléket is láthatnak.

Az újdonságok várhatóan az IoT mindhárom pillérét érintik: a mobileszközökön keresztül összekapcsolt embereket, az okos otthon és okos városok által összekapcsolt épített környezetet és az összekapcsolt járműveket. És persze a szolgáltatók si hoznak majd a témában újdonságokat, többségében az IoT adta üzleti lehetőségekkel összefüggésben.

A piaci lehetőségekre nem lehet panasz

Bár a mobilipar még a negyedik generációs technológiára épít, már készül az újabb generációváltásra is. A hírek szerint Barcelonában jelentik majd be az 5G világszövetség megalakulását. A szövetség célja, hogy zökkenőmentessé tegye a technológiai fejlesztéseket, például az IPv6-alapú M2M-mel, a mobil IoT-vel vagy a mobil felhővel kapcsolatos innovációt.

Arról, hogy mi vár a mobiliparra a következő években, erről elég sok mindent megtudhatunk az Ericsson évközi jelentéséből, melyet célzottan a barcelonai eseményhez időzítettek. A kutatás szerint öt alkalmazás felel az okos eszközökön lebonyolított mobilforgalom közel kétharmadáért.

Messze a legnépszerűbb a videostreaming és a közösségi alkalmazások, mindenekelőtt a Facebook. A mobil videotartalmaknak köszönhetően az adatforgalom növekedése 2020-ig akár évi 45 százalék is lehet. És nem csak filmeket nézünk az Ericsson szerint: a hírek, a hirdetések, illetve a közösségi oldalak is szerepet kapnak a videoforgalom bővülésében.

Tavaly 40 százalékkal nőtt az okostelefon-előfizetések száma, azaz jelenleg mintegy 2,7 milliárd ilyen eszközt használnak a világon. A 4G-s technológia, a többféle mobil eszköz, illetve a többplatformos technológia megjelenése a sugárzásról a streaming irányába tolta el a tévézést. A felmérés szerint az idén már már bekövetkezik a fordulat: több ember néz majd igénye szerinti streaming videótartalmakat, mint sugárzott tévéműsorokat.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.