Kína már nem a korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló, tetszőlegesen olcsó munkaerő országa. A gyártóiparban dolgozók átlagos havi bérköltsége már 2015 végén is 4126 jüan (mai árfolyamon átszámítva 165 ezer forint) volt, ami nagyjából partiban van a brazil bérekkel, és jóval magasabb, mint amennyit Mexikóban, Thaiföldön, Malajziában, Vietnámban vagy Indiában kell fizetni a munkásoknak.

A Bloomberg ezzel kapcsolatban egy hongkongi egyetemi kutatást idéz, amely összesen 1200 vállalatot és 11.300 munkavállalót vizsgált a kínai gyártóipari központnak számító Kuangtung és Hupej tartományokban. A június végén közzétett adatok alapján a dolgozók 26 százaléka hagyta ott egy év alatt a munkahelyét, ami a 28 év alattak esetében még magasabb, 38 százalékos arányt mutat.

Ezzel szemben nem jellemző, hogy a gyárak átköltöznének az olcsóbb munkaerőt kínáló országokba, inkább befektetéseket eszközölnek a robotokba és az automatizált termelésbe. A megvizsgált cégek kétötödénél már tapasztalható valamilyen fokú automatizálás, és 8 százalékuk alkalmaz ipari robotokat is.

Állami hátszél enyhíti a veszteségeket

Ez úgy is igaz, hogy a tárgyieszköz-beruházások forgalomhoz viszonyított aránya a 2013-as 25 százalékhoz képest 2015-ben 19 százalékra csökkent, a K+F beruházásokat végrehajtó társaságok aránya pedig 10 százalékponttal 44 százalékra esett vissza 2014 óta. A kutatás szerint mndennek oka az a bizonytalanság, ami a kínai gazdasági növekedés ütemével kapcsolatban tapasztalható.

A vállalatok körében egyre gyakoribb a munkaerő-kölcsönzés, ami vel sokat spórolhatnak a törvények által máskülönben elírt, a bérköltségek akár 40 százalékát kitevő jóléti juttatásokat. Ez utóbbiak egyébként sokfelé alku tárgyát képzik, mivel esetenként a bércsökkentésbe is belemennek annak érdekében, hogy a vállalatok akár az országon belül se költöztessék odébb a gyártótevékenységüket.

A versenyképesség megőrzésére sok kínai vállalat támaszkodik az állami támogatásokra, ami a robotizálás tekintetében is különféle adókedvezményekben vagy -elengedésben, nem ritkán pedig közvetlen támogatáskban nyilvánul meg. Nem meglepő, hogy ennek elsősorban az állami tulajdonú társaságok a kedvezmnyezettjei: a magáncégek nagyjából fele, míg az állami vállalatok 83 százaléka vehetett igénybe ilyen irányú támogatásokat.

Az állami hátszél ellenére tavaly az állami kézben lévő termelőcégek 26 százaléka és a magánvállalatok 18 százaléka termelt veszteséget. A tanulmány szerint ez jól mutatja, hogy a kínai társaságok váratlanul szembesültek a fenti problémákkal, és a kínai gyártóipar könnyen kifuthat az időből, ami az új helyzethez való alkalmazkodást illeti.

A Bloomberg beszámolójában egy Hupej tartománybeli üzem vezetője szólal meg, aki szerint a munkabérek már évek óta két számjegyű emelkedést mutatnak, a gyár ennek ellenére kapacitásának 20 százalékán működik. A vállalkozás ennek ellensúlyozására 40 új robotot állított munkába, darabonként 40 ezer jüanos (kb. másfélmillió forintos) beruházással. A gépek ebben a példában a műanyag alkatrészek sorjázását végzik, amivel rövid távon több tucat embert, a dolgozók negyedét helyettesítik a termelés csökkenése nélkül.