A Google Indiában fogja bemutatni a 100 dollár alatti készülékéket.

Az összes piackutató és elemző cég arról számol be, hogy a fejlett országok piacai telítődtek, így aki növekedni akar, annak kelet felé kell tekintgetnie. Ennek megfelelően Kína és India kiemelt fontosságú a gyártók számára, de a Google is egyértelműen ezt a piacot célozta meg.

India az elsődleges fókusz

Az idei I/O fejlesztői konferencián a Google már beharangozta az Android One néven futó termékcsaládot, pontosabban referencia készüléket, amivel a fejlődő országokat szeretnék meghódítani. A napokban indiai újságíróknak kiküldött sajtómeghívók tanúsága szerint az első, 100 dollár alatti mobilok bemutatására szeptember 15-én kerül sor.

Az Android One nem a Nexus stratégiát követi, azaz nem feltétlenül egy-egy gyártó által létrehozott késszülékről van szó, hanem egy, a Google által megálmodott követelményrendszerről. E szerint azok a mobilok, amelyek az Android One családba tartoznak 100 dollár alatti árcédulát kapnak, dual SIM rendszerűek lesznek, legalább 4,5 colos kijelzőt, FM rádiót kapnak, valamint SD kártya fogadására alkalmasak.

Fő az olcsóság: az Android One mobilok alapjellemzői

A várható partnerek olyan helyi gyártók közül kerülnek ki majd, mint a Micromax, a Karbonn, vagy a Spice. Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mi lesz az Android One mobilok további útja, de az biztosnak látszik, hogy az alsó kategória szemszögéből első körben Indiában lát fantáziát a Google.

Túlélhet a Nexus család

Még a One bejelentése előtt merült fel a Silver néven emlegetett stratégia, ami alapvetően változtatott volna a Nexus sorozaton. A One ellenpólusaként értelmezhető, azaz elsősorban fejlett, jó minőségű készülékeknél alkalmazandó referencia alapú gyártás egyelőre nem nyert megerősítést a Google felől, sőt, egyre több helyről az szivárog ki, hogy a Nexus családot a Motorola által gyártott Nexus 6, a tablet formátumot pedig a HTC-nek tulajdonított Nexus 9 folytatja. 

Konzumer tech

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.