Az Aviatronic rendszere távolról, bontás nélkül végez pontos notebook bevizsgálást.

Öntanuló diagnosztikai eljárást, illetve mobil számítógépek szervizelését támogató hardverdiagnosztikai rendszert fejlesztett ki az Aviatronic Repüléstechnikai Fejlesztő Kft. A HADICOR elnevezésű, nyílt forráskódú elemekre épülő rendszer egy interneten elérhető, központi távoli szerverről futtatja a méréseket és teszteket, majd naplózza és egy központi adatbázisban tárolja az eredményeket. A rendszert már több szervizében használja a japán Toshiba.

Digitális ujjlenyomat a notebookokról

A rendszer „lelke” egy interneten elérhető, központi távoli szerver, amely a különböző földrajzi helyeken működő szervizhálózatot vezérli: optimális, az adott készülékek konfigurációjának megfelelő diagnosztikai méréseket és teszteket hajt végre az egyes számítógépeken. A mérések és tesztek eredményeit a vizsgált számítógép egyedi „ujjlenyomatával”, a részegységekre is kiterjedő azonosítóival együtt egy központi adatbázisban tárolja és naplózza.

A szervizek számára több szempontból is előnyös az új rendszer. Az így lefuttatott tesztek nagy része nem igényel kezelői beavatkozást, így a hibabehatárolás kevesebb technikusi munkaidő-ráfordítást igényel. A HADICOR alkalmazásához nem szükséges sem operációs rendszer, sem adatbázis-licenc megvásárlására költeni, mert a rendszer nyílt forráskódú.

A gyártók is profitálhatnak a technológiából: egyrészt egyszerűbbé válik a központi menedzselhetőség és szoftverek frissítése, másrészt a tesztekhez biztosított szoftverkörnyezet, a teszteredmények tárolása, a tevékenység naplózása, az elvégzett javítások kontrollálhatóságának lehetősége is adott. A korábban csak többletmunkával összegyűjthető adatokat az új termékek tervezésénél használhatják fel, de 40-50 százalékkal csökkenthető a feleslegesen kicserélt alkatrészek száma és az ezzel összefüggő elektromos hulladék mennyisége is.

Nem ezzel kezdtek

A projekt megvalósítását a Toshiba modellinformációkkal, illetve tesztkészülékekkel segítette, aminek következtében a japán gyár több szervizben is használja a HADICOR rendszert. Az 1990-ben alakult Aviatronic kft. eleinte repülés-elektronikai fejlesztésekkel foglalkozott. A szűkülő piac miatt 1997-ben szerencsésen pályáztak Toshiba notebook-alaplapok javítására, így kerültek be a szolgáltatási üzletágba.

Piaci hírek

Pszichopata chatbotoktól várnak megváltást a kétségbeesett tinédzserek

A generatív algoritmusok egy szakember tesztje alapján gyilkosságra, öngyilkosságra és egyéb szörnyűségekre bátorítják a problémáikkal hozzájuk forduló fiatalokat.
 
A digitális támadások célpontjai ma már nem feltétlenül azok a vállalatok, amelyektől a támadók adatokat vagy pénzt akarnak szerezni. Elég, ha a támadás egyik láncszeme nem védett – az elkövetők ezen keresztül lépnek be a rendszerbe. És ez a láncszem gyakran nem is belül van.

a melléklet támogatója a One Solutions

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.