A semmiből jött Pebble Time Steel verziója nyugtalanítóan hasonlít az Apple órájára.

Miközben a mobilgyártók a Mobile World Congress színpadain tárják a nagyközönség elé újdonságaikat, a Pebble a Kickstarteren csinált egy kisebb forradalmat. Az egy héttel ezelőtt leleplezett új, színes kijelzős Pebble Time is elég volt ahhoz, hogy a Kickstarter szerverei elfüstöljenek, tegnap azonban a cég rátett egy lapáttal és bemutatta az Apple Watch-ra hajazó Steel verziót.

Acélos újítás

A Time modell elegánsabb, drágább kiadását a bátrabbak szimpla nyúlásnak titulálják, hiszen valóban sok vonásában hasonlít az Apple áprilisra várt eszközére. A Pebble Time Steel elsősorban abban különbözik az alap órától, hogy az egész ház rozsdamentes acélból készült, aminek következtében vastagabb és valamivel nehezebb is az alapkivitelnél. De nem csak a kinézeten finomhangoltak a fejlesztők: a valamivel nagyobb ház egy erősebb akkut rejt, ami már 10 napos használati időt ígér.

A Pebble Time Steel arany verziója

A kijelző is egy új, alaposabban kimunkált felületet kapott, az oldalán található nyomógombok is jobb minőségűek, minőségi érzetet keltenek, és az óra kerete is vékonyabb a korábbinál, így annak ellenére, hogy vastagabb és nehezebb, mégis kisebbnek tűnik az alap Pebble Time-nál. Átdolgozták a szíj szerkezetét is, ami most már nem csípi be viselőjének karszőrzetét, ami apróságnak tűnik, mégis komoly fájdalmakat spórol meg a tulajdonosának.

SmartStrap szíj

Az igazi nagy húzás mégsem az, hogy a még aktív és futó Kickstarter kampányt frissítették egy új, az Apple Watch babérjaira törő elegáns órával, hanem a Smart Strap koncepció bemutatása, amivel az eddigi szoftverfejlesztő, programozói közösséget a hardveresekkel is kibővíti. A Pebble Time Steel alján elhelyezett új csatlakozó lehetővé teszi ugyanis a kiegészítő gyártóknak, hogy különböző szenzorokkal, modulokkal (GPS, NFC, plusz akkumulátor) felturbózott szíjakat hozzanak létre, amelyek az órára felcsatolva további funkciókkal látják el azt.

Minden rekord megdőlt

A három színben (acél, fekete, arany), az eredeti modellhez képest két hónappal később, júliusban érkező óra az eddigi adakozók számára is elérhető, mivel van lehetőség az eredeti rendelés megújítására. Aki a Kickstarteren szeretné megszerezni, annak az Steel kiadás 250 dollárba kerül, a végső kereskedelmi ár 299 dollár lesz. A kampányból még 23 nap van hátra, eddig több mint 60 ezren támogatták a projektet, és jelenleg 15 millió dollár fölött áll az összesített eredmény, ami abszolút rekord a közösségi finanszírozási oldal történelmében.

Konzumer tech

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.