Cikkünkből az is kiderül, hogy eddig melyik készülékekről tudható már: megkapják az operációs rendszer friss változatát.

Ugyan a megjelenés dátuma nem hivatalosan a Google-től származik, az ezen a téren általában megbízható Evan Blass tweetje szerint a mobil operációs rendszer augusztusi megjelenésének legvalószínűbb időpontja e hét péntekje. Ettől még persze lehet, hogy az amerikai keresőóriás nem fog eltérni az általában megszokott menetrendjétől, és az elmúlt évekhez hasonlóan (késő) ősszel, októberben vagy novemberben bocsátja útjára legújabb Androidját, de ennek kicsi a valószínűsége. Mindjárt el is áruljuk, hogy miért.

Készüléklista
Egymásnak ellentmondó értesülések szerint a Google saját, Nexus modelljének ötös változata kétséges, hogy megkapja az új OS-t. A Nexus 6-ok azonban igen, és a Nexus 9 tablet is részesülni fog az új Android nyújtotta előnyökből.

Íme, a többi gyártó várhatóan Nougat-ra váltó modellje:
- HTC 10, One A9 és One M9
- Motorola Moto G4 Plus
- LG V20
- Nextbit Robin

Persze az augusztusi megjelenés sem jelenti azt, hogy az érintett okostelefon-tulajdonosok azonnal használatba is vehetik a megújuló szoftvert. Ez ugyanis már a végső fázis, előtte a mobiltelefon-gyártóknak és a mobilszolgáltatóknak még le kell tesztelni az új platformot. Miután előállt a kompatibilitási mátrix, az üzleti érdekek mentén eldől, mely régebbi készülékek – és milyen ütemezéssel - kaphatják meg az új OS-t, és csak ezt követően kezdődhet meg a frissítés. Ez az oka annak, hogy rendszerint hónapok telnek el az új Android megjelenése és a hétköznapi életben való általános elterjedése között.

És, hogy miért válik elérhetővé a Nougat jóval a Google IO 2016 konferenciája előtt? Nos, a fejlesztői esemény a már fent említett őszi időpontokban szokott zajlani, a Google viszont nem akart addig várni az új Androiddal. Ennek oka, hogy a mobil környezetben programozók így több hónapnyi felkészülési időt kaphatnak az új, végleges változat kiismerésére, és ezen tapasztalatok birtokában készülhetnek a konferenciára.

Előtérben a többablakos multitask

A párhuzamos feladatvégzést eddig az operációs rendszer valójában nem támogatta natívan, hanem a különböző készülékgyártók készítettek hozzá valamilyen megoldást. Ez az új kiadásban megváltozik, az Andorid már alapértelmezetten képes lesz a többfeladatos munkavégzésre. Emellett jön a felokosított Doze funkció, amely a háttérben a futó folyamatok optimalizálásáért felel. Ugyancsak intelligensebbé válik az automatikus frissítés, ami a háttérben zajlik, és egy újraindítással érvénybe is lép.

Egyszerűbb lesz bizonyos funkciók beállítása: az ikonokra kell hosszabban nyomni, és máris ott vagyunk a kívánt helyen. Ez különösen a Wi-Fi és a Bluetooth esetében praktikus, amit helytől függően gyakran kellhet módosítani.

A Nougat hozza el az Instant Apps-ot is; anélkül is tudunk használni alkalmazásokat, hogy azokat telepítenék. Emellett jön az év elején bejelentett Vulcan API, ami közvetlen hozzáférést ad az appfejlesztőknek a GPU-hoz. Ezáltal az alkalmazások teljesítményének növekedése ellenére nőhet a készülékek üzemideje.

Érdekesség, hogy sok újdonsághoz nem kell feltétlenül majd az új mobil operációs rendszer, mert elérhető lesz korábbi verziókhoz is a Google Play Services-en keresztül.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.