Már egy éve egymástól függetlenül működik a HP Inc. és a HPE, a feldarabolt Hewlett-Packard önmagukban is óriási utódvállalatai.

Majdnem pontosan öt éve, hogy Leo Apothekert, a Hewlett-Packard nem egész 12 hónapja hivatalban lévő vezérigazgatóját az igazgatótanács azonnali hatállyal felmentette, mivel a német menedzser radikális elképzeléseivel alaposan megfektette a vállalat részvényárfolyamát. Ezek között szerepelt a brit Autonomy szoftvercég brutálisan túlárazott, később pedig sok milliárd dolláros értékcsökkenésként leírt felvásárlása is, de fő bűne a PC-gyártó üzletág leválasztásának terve és a WebOS mobil operációs rendszer elkaszálása volt.

A világ gyorsan változik, az Apothekert követő cégvezető, Margaret Whitman néhány éves küzdelem és folyamatos ígérgetés után már tapsot kapott, amikor ugyanarra jutott, mint elődje: tavaly az informatikai óriás PC-ket és nyomatókat gyártó részlegét külön társaságba szervezték HP Inc. néven, míg a vállalati megoldásokkal és szolgáltatásokkal foglalkozó üzletágakból Hewlett Packard Enterprise (HPE) titulussal alakult új szervezet. A két, önmagában is jelentős informatikai cég immár egy éve külön utakon jár, és lassan kezdi megtalálni a saját identitását.

A HP-ből korrekt kis (nagy) PC-gyártó lett

Bár a szétválás az elemzők szerint nem sikerült tökéletesen - azt például nem sokan értették, hogy a back-end szerverekre támaszkodó virtuális desktop megoldásokat miért a HP, és nem a HPE vitte tovább -, ugyanezek a piaci elemzők jónak tartják a két vállalat új irányvonalát. A kevésbé izgalmas történet a HP-é, amely egy sereg új eszközzel frissítette portfólióját, ugyanakkor megritkította alsó kategóriás, alacsony haszonkulccsal értékesített PC-it, az olcsó táblagépeket pedig teljesen kivezette.

A cég abban az időben önállósodott, amikor a PC-piac éppen zuhanórepülésben volt, ám azóta némileg magára talált, és ez az önmagát prémium gyártóként újradefiniáló HP-nak is igen sokat segített. A harmadik negyedévben az amerikai vállalat lecsúszott a PC-piac trónjáról, az IDC adatai szerint a Lenovo az előző három hónapban 14,5 millió gépet szállított világszerte, míg a HP ezúttal 14,4 millióra volt jó. A társaság ugyanakkor felfrissítette otromba termékdizájnjait, nemsokára piacra dobja első 3D-s printerét, és a jelek szerint igen komolyan veszi a virtuális valóságot is - elvileg tehát nem áll rosszul, bár az eredményeket egylőre nem igazán sikerül tényleges nyereségre váltania.

A HPE-nél is zajlik a profiltisztítás

Ennél érdekesebb a vállalati bizniszt és Meg Whitmant is megöröklő HPE, amely első körben az adatközponti hardver- és szoftvermegoldásokra koncentrált, de azóta általánosságban a cloud infrastruktúra került tevékenységének fókuszába. A profiltisztítás keretei között a cég megszabadult szoftveres részlegétől, szolgáltatási üzletágát pedig kiszervezte egy vegyesvállalatba.

Az elemzők közül sokan a fejüket vakarták, amikor a szoftveres vonalon (middleware stb.) sem Hewlett-Packardként, sem HPE-ként semmi maradandót nem alkotó vállalat éppen azt a területet nyesegeti, amelynek hiányában integrált megoldásszállítóként nehezen rúghat labdába a versenytársak mellett. A HPE ráadásul megszakította a kapcsolatot a Dell-lel összeolvadó EMC-vel is, a közös ügyfeleket pedig első ránézésre nehéz lesz rábírni, hogy ők is váltsanak a HPE saját storage megoldásaira.

Whitman a legutóbbi negyedéves eredmények kapcsán világossá tette, hogy a cég hálózati és adattárolási üzleágai egyelőre jól mennek. A partnerségeken túl viszont nehéz megmondani, hogy a szoftveres vonalon mi lehet a HPE növekedésének az útja, és mi az, ami túlmutat a cloud infrastruktúrán - ilyen terület lenne például az IoT, ahol a közvetlen versenytársak, így a Dell és az IBM is nagy erőkkel nyomul.

Jövőre érkezik a HPE nagy betűs Gépe

A vállalat ugyanakkor igen izgalmas új technológiákon dolgozik. A The Machine néven futó vadonatúj szerverkoncepció a memória alapú számításra épül, és prototípus formájában be is mutatkozott, sőt a HPE már jövőre piacosítaná az erre épülő termékeket. A The Machine a jelenlegi architektúrák újraértelmezését ígéri azáltal, hogy a mobil eszközöktől a munkaállomásokon át az adatközpontokig és a szuperszámítógépekig lesz méretezhető lesz, illetve nagyobb teljesítményt és biztonságot nyújt alacsonyabb költségek mellett.

A HPE londoni Discover konferenciáján azt fogalmazta meg, hogy a hibrid informatikai rendszerek piacvezető szállítója akar lenni, a szoftveresen definiált rendszerek kapcsán pedig oylan újdonságokat jelentett be, mint az OpenStack alapú Synergy szoftver és a Helion CloudSystem 10 integrációja, a tradicionális és felhős programok cloud szolgáltatásokon keresztül való futtatására.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.