A világ legnagyobb közösségi hálózatán immár közel kétmilliárd ember aktív havonta. A hatalmas tábor rekord méretű bevétellel örvendeztette meg a részvényeseket.

Nem nagyon akar vége lenni a Facebook diadalmenetének. A közösségi oldal legfrisebb pénzügyi jelentésében történelmi méretű számok sorakoznak, ráadásul utóbbiak az előzetes, nem túl visszafogott várakozásokat is képesek voltak megfejelni. Érdekes módon a befektetők ennek ellenére negatívan reagáltak, és enyhén csökkent a részvények árfolyama.

Aranytojást tojó hírfolyam

Mark Zuckerberg birodalmának legfontosabb mérőszáma az aktív felhasználói tábor mérete. Ezt a statisztikát még a bevételnél, profitnál is nagyobb figyelemmel követi mindenki, hiszen az egész üzleti modell lényege az immár tényleg elképzelhetetlenül nagyra növő közösség passzív "megfejése". Ezen a téren különösen jól áll a cég szénája, hiszen március végén már néhány millió híján kétmilliárd embert tartottak nyilván. Ennél is nagyobb fegyvertény, hogy közülük 1,3 milliárdan napi szinten pörgetik végig a hírfolyamukat. A vicces videók, politikai kinyilatkoztatások és cicás képek között pedig bőven van hely elszórni több száz millió reklámot.

A Facebook legfrissebb, idei első negyedévre vonatkozó jelentése szerint a bevételek meghaladták a 8 milliárd dollárt, aminek immár 85 százaléka érkezett mobil felületről. Éves összehasonlításban ez közel 50 százalékos forgalomnövekedést jelent, ráadásul az elemzők "mindössze" szűk 7,8 milliárdot jósoltak előre.

 

A Facebook két év alatt meghatszorozta negyedéves nyereségét (nettó profit milliárd USD-ben)


Nincs különösebb ok a panaszra a nyereség szempontjából sem. Az egy részvényre jutó profit 1 dollár 4 cent lett, miközben a szakértői várakozás 87 cent volt. Az összegszerűen több mint 3 milliárd dolláros nettó nyereség majdnem 77 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A nagyság ára

A megnövekedett forgalom természetesen egy sor kiadással is jár, arról nem is beszélve, hogy a Facebooknál nem verik a fogukhoz a garast, ha a jövőbeli növekedéshez szükséges befektetésekről, hosszabb távon megtérülni látszó fejlesztésekről van szó. A sok fejlesztés, például az élő videók bevezetése azonban néha kellemetlen mellékhatásokkal jár. A cég éppen most jelentette be, hogy 3000 új alkalmazottat vesz fel, akiknek kizárólag az lesz a feladata, hogy a lehető legrövidebb úton eltűntesse a hálózaton sajnálatos módon egyre gyakrabban megjelenő gyilkosságokat, öngyilkosságokat és egyéb nem kívánt tartalmakat.

A másik probléma, hogy ezt a megfeszített növekedési tempót nem lehet a végtelenségig fenntartani. A társaság pénzügyi igazgatója jelezte is, hogy az év hátralévő részében már csillapodni fog a hirdetési bevételek eddig tapasztalt rakétázása. Igaz, erre már tavaly ősszel és idén februárban is figyelmeztetett David Wehner, ám fékezésnek egyelőre nyoma sincs.

A mindig többet és többet remélő befektetőket azonban nem varázsolták el a rekordok. Ők többségében inkább a költségek növekedésére és a valóban fenyegető lassulásra fókuszáltak. Ennek köszönhető, hogy a tegnapi rendes kereskedésben elért, történelmi nagyságú árfolyam az adatok közzététele után 1,7 százalékot esett. Ettől persze bőségesen megtérült a Facebookba vetett bizalom, hiszen a jelenlegi, nagyjából 150 dolláros szint azt jelenti, hogy alig öt év alatt megsokszorozhatta befektetését az, aki az elején bevásárolt. Azokról a szerencsésekről már nem is beszélve, akik a mélyponton, 18 dolláros áron ültek fel a közösségi média szupervonatára.

Közösség & HR

Az orosz fillérekért is mélyre hajolnak az amerikai gyártók

Hasonló történik, mint az utóbbi néhány évben Kínában, csak sokkal kevesebb pénzt hoz.
 
Hirdetés

Okos városok felé nyit az ALEF, a Libelium kizárólagos disztribútora lett

Portfólióját az okos város projektek irányába szélesíti az ALEF csoport, amely a közelmúltban disztribúciós megállapodást kötött a témában az élenjárók közé sorolt spanyol Libelium céggel.

Egy hackertámadás kezdete és felfedezése ritkán esik egybe. A kettő között eltelt napok, hetek, hónapok időszaka az, amikor a támadók észrevétlenül garázdálkodhatnak a rendszerben. Lehet és kell is csökkenteni ezt az időt.

a melléklet támogatója a Cisco Systems

Hirdetés

A leghatékonyabb védelem a zsarolóvírusokkal szemben

Már a sérülékenység ismertté válása utáni egy-két órát követően megnyugodhatnak azok, akik a Cisco preventív eszközeivel védik hálózataikat a legújabb fenyegetésekkel szemben.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.