A távközlési szolgáltatóknak nagyon össze kell szedniük magukat, ha valamelyik megoldásukat ki akarják vonni az EU tavaly elfogadott, netsemlegességet biztosító előírása alól.

Csak egyedi elbírálás alapján, nagyon indokolt esetben és egy sor feltétel megléte esetén kaphatnak felmentést az internetszolgáltatók a web semlegességét szavatolni hivatott uniós szabályozás alól - derült ki az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) hétfőn közzétett új szabályozási iránymutatásából.

Tavaly ősszel döntöttek, idén augusztusban indulhat

Bár az interneten zajló adatforgalmat, tartalomtovábbítást diszkriminációtól mentesen kezelő net- vagy hálózatsemlegesség elvére már tavaly októberben rábólintott az Európai Parlament, ennek gyakorlati megvalósítására a homályos pontok tisztázása nélkül eddig nem kerülhetett sor. Ezen a BEREC tegnap bemutatott javaslatai segíthetnek túllendülni. A végrehajtására vonatkozó anyag még mindig csak tervezet, a dokumentumban foglaltakat még lehetőségük van az érintetteknek kommentálni, esetleges módosító javaslatokat tenni. Az "éles bevetésre" várhatóan augusztusban kerülhet sor.

A netsemlegességi szabályok elsődleges célja, hogy az internetszolgáltatók ne tehessenek különbséget a különféle szolgáltatások között, ne blokkolhassanak vagy lassíthassanak bizonyos tartalmakat, alkalmazásokat attól függően, hogy ki a feladó és a fogadó fél. Egy mobiltársaság, amely internet-hozzáférést is biztosít, például elvben nem blokkolhatja az olyan internetes telefonálást lehetővé tévő alkalmazásokat, mint a Skype vagy a Viber, illetve azt sem szabhatja meg, hogy melyik internetes zeneszolgáltatás használatát támogatja.

Lehetnek kivételek, de...

A végrehajtási tervezet nem veti el teljesen a "kétsebességes" net lehetőségét, ám az esetleges kivételeknél a szolgáltató felelősége lesz bizonyítani, hogy a különleges bánásmód indokolt és jogos. A korlátozásoknak, illetve kivételezéseknek többek között objektív módon igazolhatónak, átláthatónak, valamint megkülönböztetéstől mentesnek és arányosnak kell lenniük, ezek nem alapulhatnak kereskedelmi megfontolásokon és nem lehetnek érvényben hosszabb ideig annál, mint amíg feltétlenül szükséges.

A meglehetősen szigorú feltételrendszernek megfelelő területek között említi a dokumentum például az élő televíziós közvetítéseket, vagy a távsebészetet. Fontos, hogy az említett témák csak példaként szereplnek, azaz nincs rögzített listája a kivételes elbánásban részesíthető területekről, szolgáltatásokról. Ezekről az ügyekről a tervek szerint az illetékes nemzeti hírközlési hatóságnak lesz joga dönteni eseti alapon.

A telkók nem örülnek

A szabályozás legfőbb ellenérdekeltjei természetesen maguk a távközlési-, internetes szolgáltatók, hiszen számukra létkérdés lenne, hogy különböző extra szolgáltatásokkal, csomagokkal növelni tudják példáu a vezetékes telefonos piac elsorvadása miatt kieső bevételeiket. Ennek megfelelően az első reakciók sem éppen pozitívak. A Reuters pár napja már hozzájutott a tervezethez: a lapnak név nélkül nyilatkozó iparági forrás odáig ment, hogy szerinte ezzel teljesen keresztbe tesznek az 5G-s technológia kiépítésének, vagy éppen a hálózatba kötött járművek elterjedésének.

A netsemlegesség mellett kardoskodók viszont úgy látják, ha engedjük a kivételezést a világháló forgalmában, abból csak a mély zsebekkel rendelkező óriásvállalatok jönnek ki jól. Ők így képesek lennének megfojtani a kisebb cégeket, akik éppen ezért nem tudnának innovációikkal hozzájárulni a piac és a technológia fejlődéséhez.

Közösség & HR

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.