Fontosnak tartjuk, mégis alig költünk rá, mi az? A hazai vállalkozások az IT-büdzséjük alig 2 százalékát fordítják informatikai biztonságra.

A magyarországi vállalatok IT-biztonság tudatosságának még van hová fejlődnie, egy friss felmérés szerint a hazai cégek a nemzetközi átlagnál és a kívánatosnál jóval kevesebbet költenek IT-védelemre. A hazai mutató mindössze 2 százalék, ettől csak a távközlési és az informatikai vállalkozások térnek el pozitív irányban – így összegezte a témában az idén végzett magyarországi kutatást Bíró Gergely. Az információrendszer-menedzserek és -ellenőrök szakmai szervezetének, az ISACA-nak (Information Systems Audit and Control Association) a magyarországi elnökségi tagja a NewCo szakmai napján számolt be a Bellresearch bevonásával folytatott felmérésről, amelyet a 250 főnél nagyobb létszámú vállalkozások körében végeztek.

Már a felsővezetésnek (is) fontos az IT-biztonsági audit

A hazai IT-biztonsági termékek és szolgáltatások piaca évről-évre növekszik, méretét a szakértők jelenleg 20 milliárd forint körülire becsülik. A növekedés a felhasználói kör bővülésének köszönhető elsősorban, mivel az ezirányú átlagos céges költés évek óta változatlan, a megkérdezettek alig 10 százaléka állította, hogy a szaporodó fenyegetettségre valamivel nagyobb biztonsági büdzsével készül.

Kettős szemléletet tükröz a hazai vállalkozások hozzáállása az IT-biztonsági auditokhoz. Ezek gyakorisága a korábbi évekhez képest csökken, de ahol lefolytatták, ott egyre fontosabbnak ítélik a szerepét. Ennek kapcsán a szakember megjegyezte: pozitív fordulat, hogy az IT-audit szép lassan kivonul a vállalati IT-csapat feladatköréből, átmegy a felsővezetők kompetenciájába. Eddig is meglehetősen furcsa helyzetet teremtett, hogy a biztonságos IT-környezet megteremtésével megbízott belső informatikusok maguk vizsgálják felül a saját tevékenységüket.

Jó jelként értékelhető az is, hogy a hazai közepes és nagyvállalatok legalább a felének már van IT-biztonsági stratégiája, vagy üzleti terve. Ahol viszont még van tennivaló, hogy mindehhez alig 22 százalékuk rendelkezik megfelelő sérülékenység-elemző eszközzel.

Külső támadás, eszközlopás - fenyegetettségi toplistások

A leggyakoribb céges fenyegetettségek közé a megkérdezettek a legnagyobb számban még mindig a külső támadásokat említették, de az igen magas kockázati tényezők között van még az eszközlopás is. Az érzékeny vállalati információk védelmét vonakodva bár, de a többség már külső szolgáltatóra bízza. Kétharmaduk azonban vagy titoktartási nyilatkozatot irat alá, vagy korlátozza a teljes rendszerhez való hozzáférést, vagy az adatok biztonságát garantáló klauzulákkal egészíti ki a szolgáltatóval kötött szerződését.

Biztonság

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.