A pinpic fotósok kiközvetítésével igyekszik elérni az Uber hatást.
Hirdetés
 

Kevés olyan új szolgáltatást lehetne említeni, ami annyira felkavarta volna az állóvizet, mint az Uber. A megosztásra, mobiltechnológiára épülő, a központosított szolgáltatási sémákat elvető ötlet viharos erővel söpört végig a világon (köztük hazánkon is) mindenhol meghökkenést, zavart és nem kevés vitát gerjesztve.

Szerezz fotóst alkalmazással

A sharing economy, illetve az Uber példája azóta jó táptalaja az új ötleteknek. A legismertebb a lakások, házak, szobák megosztására, de inkább közösségi alapú kiadására specializálódott Airbnb, de ezen kívül is több, főleg lokális kezdeményezés próbálta másolni az Uber metódust. A pinpic is ebbe a sorba tartozik, amely leplezetlenül másolja, sőt, klónozza a nagy sikerű vállalkozást, csak éppen egy másik szolgáltatásra, a fotózásra szakosodva.

Az egyik ötletgazda megelégelte, hogy a kirándulásokon, utazásokon mindig ő a fotós, de egyetlen családi rendezvényt sem élvezhet nyugodtan, mivel rajta van a fotózás felelősségének súlya. Ebből a felállásból adódik a gondolat, hogy milyen jó lenne egy alkalmazás segítségével felfogadni egy közelben élő fotóst, aki megörökítené az eseményt, elvetve az ezzel járó gondokat.

Innentől kezdve a pinpic egy az egyben az Uber mintájára épül fel. Adott egy webes felülettel, appokkal megtámogatott közvetítői hálózat, ami egyrészt várja azokat, akik egy kis pénzt szeretnének keresni, illetve azokat a megrendelőket, akik nem akarják magukkal cipelni a fényképezőgépet, és jobb minőségre vágynak, mint amit a mobilok kamerája képes nyújtani.

Az Uberrel való párhuzam tovább folytatható, hiszen az egész szolgáltatás az értékelési rendszerre épül. A megrendelő a fotósról, a fotós a megrendelőről mondhatja el a véleményét, ami alapján könnyebb a válogatás. A pinpic folyamatosan várja a különböző technikai tudású fotósok jelentkezését, bár az nem egyértelmű, hogy végeznek-e bármiféle szűrést, vagy szükség van-e referenciák bemutatására.

Felpörgetnék magukat

Az biztos, hogy nem csak a sok éves tapasztalattal bíró szakembereket várják, hiszen ahogy a pinpic bemutatkozó szövege fogalmaz: „néha mindössze az a lényeg, hogy a munkát megbízhatóan, gyorsan elvégezze valaki”. A fizetés itt is utalással, a rendszeren keresztül történik, de csak akkor, ha mindenki elégedett. A megrendelői díjat egészen addig csak zárolják a számlán, amíg mindkét fél meg nem erősíti, hogy a munkát a fotós az ügyfél kívánságának elvégezte, azaz át is küldte a kért fotókat.

A pinpic jelenleg tesztfázisban, 400 fotóssal működik, a cél pedig az, hogy a szolgáltatás publikussá váljon, és minél többen kerüljenek bele. A rendszer egyébként teljesen nyílt, a belépésért nem kérnek pénzt, arról azonban egyelőre nem lelhetők fel részletek, hogy a megbízási díj hány százalékát veszi le a pinpic.

Az ötletnek Kickstarter oldala is indult, de ezúttal inkább egy népszerűsítő akcióról, mintsem valódi forrás szerzésről van szó – a becélzott összeg ugyanis mindössze 27 ezer dollár. Az itteni támogatással a fotósok kiemelt helyet kaphatnak az alkalmazásban, a leendő megrendelők pedig az eredetinél kedvezőbb áron rendelhetnek maguknak fotózást.

Közösség & HR

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.