A Neptune Pine különlegessége abban rejlik, hogy önállóan is képes hívásokat bonyolítani.
Hirdetés
 
A csuklón viselhető, rendre valamilyen mobilos oprendszert futtató, vagy az okostelefonokhoz csatlakoztatható órák körül forog a világ egy ideje. A hisztériát a Pebble indította be igazán, annak ellenére, hogy korábban is voltak hasonló próbálkozások, de az elemzők azóta beszélnek izgatottan a hordható, viselhető elektronikai eszközök hamarosan elkövetkező boomjáról, mióta az a pletyka járja, hogy az Apple is hasonló eszközt tervez piacra dobni. 

Saját jogon is telefonálhatunk vele  A kanadai illetőségű Neptune Computer úgy kezdett bele a dologba, hogy elsőként adott a termékének egy megkülönböztetésre alkalmas szlogent, mely szerint a Neptune Pine a világ első, független okosórája. Az összes többi modellt úgy tervezték meg, hogy azok Bluetooth segítségével kapcsolódnak a telefonunkhoz, így vezeték nélkül érkeznek meg bizonyos értesítések, és ezek végső soron a mobil egyfajta kiegészítőjeként működnek.



A Neptune Pine azonban képes micro SIM-kártyát fogadni, így önmagában is egy mini mobilként használható (ezért a szíjról is könnyedén lecsatolható). Sőt, akár telefonálni is lehet vele. Az óra egy 2,5 colos kijelzővel rendelkezik, 800 mAh-s akku látja el energiával, és egy egymagos, 1 GHz-es processzor dolgozik benne. Apró méretei ellenére meglepően sok funkciót kapott az óra: a GSM (2G/3G) modulon kívül került bele NFC antenna, Wi-Fi, Bluetooth, GPS, sőt, a fejlesztők még arra is gondoltak, hogy a 8-16-32 GB-os háttértárra bőven pakolhassunk képeket, vagy egyéb adatokat.

Android egy kicsit másképp  Azt mondhatjuk, hogy a Neptune Pine egy átlagos okostelefon tudásával rendelkezik, azzal a különbséggel, hogy ezt a karunkon hordjuk. Van kamerája is, kihangosítható, egy szenzor segítségével a szívverésünket is képes figyelni, aminek a későbbiekben a hozzá készülő alkalmazások miatt van jelentősége. Az órán az Android módosított verziója fut, amit a Leaf OS-nek neveztek el a készítők. A kijelző kicsi ugyan, de állítólag olyan kezelőfelületet, illetve szövegbeviteli módokat találtak ki hozzá, amivel a megszokott módokon kezelhető a rendszer.
 


A Neptune Computers sokat nem árul el magáról: a weboldal szerint annyi lehet tudni róluk, hogy egy 2012-ban alakult kanadai startup cégről van szó, amely viselhető eszközök tervezésével, fejlesztésével és értékesítésével foglalkozik. A jelek szerint a Neptune Pine lesz az első komoly termékük, amely 2013 harmadik negyedévében kerülne piacra, ha pedig valaki elsőként szerezne be egyet, akkor a 335 kanadai dollárba kerülő (kb. 73 ezer forint) 8 gigabájtos verzióra más most leadhatja az előrendelést.

A Samsung beelőzheti az Apple-t 
iWatch: okosórára gyúr az Apple
10 millió dollár felett kaszált egy Kickstarter projekt

Megúszta a CrowdStrike a részvényesek támadását

A másfél éve egy hiba miatt a fél világot megfektető biztonsági céget a tulajdonosok egy csoportja azért perelte be, mert szerintük a menedzsment megtévesztette őket. Egy szövetségi bíró első körben a vállalatnak adott igazat.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.