Ezúttal nem az akkumulátor, hanem a kijelző miatt reklamálnak azok, akik előrendelésük miatt már megkapták az okostelefont.

Ugyan hivatalosan pénteken indul a nagy roham a legújabb Samsung Galaxy modellekért, de a készüléknek bizalmat szavazók (azaz az előrendelést leadók) egy része már megkapta saját példányát. Ennek köszönhetően meg is jelentek az első, átfogóbb vélemények az okostelefonról – ami ismét nem bizonyult hibátlannak.

Elpiruló mobilok

A dél-koreai korai vásárlók egy része a kijelző színárnyalatára panaszkodott. A közösségi médiában felbukkanó beszámolók szerint egyes Samsung Galaxy S8-példányok szokatlan, vöröses árnyalatot produkáltak, ami például a túlságosan meleg fehér szín megjelenítésében köszön vissza.

A Samsung szinte azonnal reagált a problémára, és szóvivője útján közölte a dél-koreai médiával, hogy a vöröses árnyalat nem jelent minőségbeli hiányosságot. Emellett azok, akiknek ezzel problémája akad, könnyen orvosolhatják azt a telefon beállításokat tartalmazó menüjén keresztül.

Ugyanakkor az S8 és S8+ modellekről közzétett képek mellett olvasható panaszok szerint nem ilyen egyszerű a helyzet. Az Instagramon illetve az olyan helyi techfórumokon, mint a Ruliweb vagy a Ppomppu sorakozó beszámolók egy részében azt állítják, hogy a jelenség nem iktatható ki a készülék menüjének átbogarászásával. Ez utóbbit a Samsung hivatalosan még nem kommentálta.

Mélyvörös OLED

A Samsung Galaxy S8 és S8+ az első olyan okostelefon, ami az úgynevezett Deep Red OLED technológiát használja. Neil Shah, a Counterpoint Research elemzője szerint ez áll a probléma hátterében; a Deep Red miatt tűnik vöröses árnyalatúnak a fehér. Ugyanakkor Shah is meg van győződve arról, hogy ez csupán kalibrációs gond, amit utólag szoftveresen módosítani/javítani lehet.

Ennél részletesebb elemzés egyelőre nem látott napvilágot a jelenségről, de ez baljós előjel a Samsung vadonatúj okostelefonjainak piaci startja tekintetében. Pedig a vállalat ki van éhezve a sikerre: a tavaly őszi Samsung Galaxy Note 7 túlhevülő akkumulátorai komolyan megtépázták a cég hírnevét és pénztárcáját is. A mostani készülékek lennének hivatottak helyreállítani a távol-keletiek renoméját. Azonban, ha ez is gyártási hibásnak minősül, akkor az helyrehozhatatlan károkat okozhat.

Robbanni, azt nem fog

A fentiekkel párhuzamosan páran arról is meg akartak győződni, hogy mennyit fejlesztett a vállalat az okostelefonokban alkalmazott akkumulátortechnológián. Egészen extrém körülmények között tették próbára: a What’s Inside? videoblog körfűrésszel vágta ketté a működő készüléket, és még ennek során sem gyulladt ki az energiatároló telep.
 


Amint az a fenti videón látható, nem csak húsbavágó módon tesztelték a Samsung Galaxy S8-at. Például tapadókorongokkal próbálták kettétépni, és leejtették a földre. Utóbbi nyomán ugyan betört a kijelző, de működőképes maradt, vagyis a készülék igazán jól bírja az igénybevételt.

Csak a kijelzője ne vörösödne...

Mobilitás

Már megint a Samsung-telefonok akkuival van gond

Ezúttal a Galaxy Note 4 egyes telepeiről derült ki, hogy túlmelegedésre hajlamosak. Visszahívják őket.
 
Hirdetés

Családi tradícióból okos vállalkozássá nőtt a motocross-iskola

Így építhet akár egy hagyományos technikai sportra is modern céget digitális eszközökkel.

Virtualizációval teszik még hatékonyabbá az informatikai környezetet a szoftveresen meghatározott adatközpontok. Alacsonyabb költségek, magasabb színvonalú IT – egyre többen fordulnak az SDDC technológia felé.

a melléklet támogatója az ArubaCloud

Hirdetés

Pénztárcakímélő zöld adatközpont: Global Cloud Data Center

Az Aruba Cloud is a megújuló energiára voksolt. Legújabb, Milánó mellett felépített adatközpontja az eddigi legnagyobb – és egyben a legzöldebb. De miben is más, mint a többi?

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.