Üzleti előfizetőinek új lehetőségeket vezet be a világ egyik legnépszerűbb felhős tárhelyszolgáltatója. A változások a privát és a vállalati anyagok könnyebb kezelését célozzák.

A Dropbox már egy jó ideje azon dolgozik, hogy ne csak az otthoni, de a válllalati környezetben is komoly jelenlétet tudjon elérni. A korábban Dropbox for Teamsnek hívott üzleti csomagját több fejlesztés mellett idén tavasszal nevezte át Businessre, megerősítendő a termék pozícionálását. Ezen az úton halad tovább a cég most, amikor is új funkciókat tesz elérhetővé.

Letudják privátban 

A fejlesztés középpontjában ezúttal a céges és a privát szféra összehangolása áll. A felhős szolgáltatóhoz ugyanis sok visszajelzés érkezett arról, hogy nem túl szerencsés az, ha a saját fiókban tárolt adatokhoz nem vagy csak nehézkesen férhetnek hozzá munka közben. Ezt kiküszöbölendő novembertől kezdve folyamatosan elérhetővé teszik az üzleti csomag használói számára, hogy azokhoz privát felhasználói fiókot csatlakoztathassanak. Ettől fogva akár a számítógép, akár az okostelefon kijelzőjén egy képernyőn, de elkülönítve jelennek meg az adott személy kétféle típusú tartalmai. A rendszer arra is figyel, hogy a telefonon készített fotók egyből a privát mappában landoljanak.

Az összeolvasztás mellett több funkcióval erősödött a vállalati állománykezelés eszköztára is. Az adminoknak mostantól könnyebb dolga lesz monitorozni a cégen belül zajló megosztásokat, letöltéseket, és egyszerűen lehet távolról elintézni egy adott eszközön tárolt könyvtárak, állományok törlését (például a munkavállaló kilépése vagy az eszköz elvesztése esetén). A felhasználók közötti "anyagmozgatás" is egyszerűsödik a Dropbox ígérete szerint.

Messze van a tökéletestől

Hiába van azonban már a szolgáltató közlése szerint 4 millió üzleti előfizetőjük, a fenti fejlesztésekkel sem feltétlenül tudnak egyelőre olyan üzleti szempontból kritikus funkciókat felmutatni, mint például a közös dokumentumszerkesztés lehetősége. Ez olyasmi, amit a Google megoldása már évek óta tud, sőt végre már a Microsoft is képes rá. De említhetjük a Dropboxhoz hasonló pályát befutó, szintén cloud tárhelyszolgáltatást kínáló Box lehetőségeit is. Ott például gond nélkül meg lehet osztani állományokat csak betekintésre jogosító hozzáféréssel, és az sem jelent problémát, ha egy olyan könyvtárat akarunk valakivel megosztani, amelynek egyik alkönyvtárja egy másik személlyel már meg van osztva. Ameddig ezeket a teljesen alapvető dolgokat nem képes kezelni a Dropbox, addig bizonyosan sok potenciális ügyfelet engednek át a konkurenciának.

Cloud & big data

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.