December elejétől első körben a BKK dolgozói kapják meg a közlekedési rendszer modernizációjának fontos elemét. A teljes átállásra 2017-ig kell várni.

Néhány napon belül megkezdődhet a sok viszontagságot megért fővárosi elektronikus jegyrendszer tényleges bevezetése - értesült a Világgazdaság. A napilap információi szerint december elején a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bő másfél ezer munkatársa kezdheti használni a közlekedési jegyrendszer korszerű változatát.

Végre egyenesben

A budapesti elektronikus jegyrendszer kiépítésére és ötéves üzemeltetésére vonatkozó szerződést még az akkori vezérigazgató, Vitézy Dávid írta alá tavaly a BKK részéről a pályázaton nyertes német Scheidt&Bachmann ügyvezetőjével. A BKK-t megbízó fővárosi önkormányzat 5,5 milliárd forint saját forrással járul hozzá a fejlesztéshez. A projekt körülményességére jellemző, hogy hasonló tervekről már 2004-ben, Demszky Gábor főpolgármestersége idején is szó volt, ám a megvalósításra egészen mostanáig kellett várni.

Az úttörőként funkcionáló BKK-dolgozók után várhatóan jövőre a 65 éven felüliek, utána az éves és a havi Budapest-bérlettel utazók kaphatják kézhez a kártyát. Majd végül 2017-ben a bérlettel és a jeggyel utazók számára is megnyílik a lehetőség az e-jegy használatára. A BKK a bevezetéstől a fizetési fegyelem javulását és így a bevételek növekedését reméli. A fejlesztések költségei miatt nem tervezik a menetjegyek és bérletek árának emelését.

Teljes átalakítást igényel

Az éles üzembe forduló beruházás 2017-ben fejeződik be. Addig körülbelül 800 beléptetőkaput állítanak fel a metróállomásokon, más esetekben, például a HÉV-eken falra, oszlopokra helyezhető érvényesítő berendezések működnek majd. A 2500 autóbuszon, trolibuszon és villamoson nagyságrendben tízezer ilyen rendszert helyeznek el. 

A főváros 1,5 millió, névre szóló, és nagyjából 9 millió név nélküli, rövid lejáratú csipkártyát bocsát ki. Az első csipkártya minden budapestinek ingyenes lesz. A rendszer minőségi változást hoz, amennyiben megszűnik a sorban állás, a jegyeket telefonon és interneten is meg lehet majd vásárolni.

Piaci hírek

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.