A Karbonn Mobiles vezetősége megkötötte a megállapodást a Microsofttal, júniusban jöhetnek a mobilok.
Hirdetés
 

Két operációs rendszer megléte egyazon készüléken nem új keletű ötlet: a PC gyártók közül elsősorban az Asus szorgalmazza, hogy bizonyos a hibrid gépein az Android és a Windows 8 egyaránt használható legyen. A mobilok piacán egyelőre ismeretlen ez az üzletpolitika, hiszen eddig egyetlen operációs rendszer gazda sem igazán szorult rá erre a „trükkre”.

Indiában indul a dual-boot tesztüzeme

Most azonban megtörhet a jég, mivel a hírek szerint a Microsoft egy indiai gyártóval írt alá megállapodást dual-boot rendszerű okostelefonok gyártásáról. Ha a The Indian Times cikkének hinni lehet, akkor az Európában teljesen ismeretlen Karbonn Mobiles lett a szerencsés kiválasztott, aki eddig kizárólag androidos készülékeket gyártott a helyi piacra. A cég elnöke, Sudhir Hasija szerint már túl is vannak a Microsofttal való megbeszéléseken és az első Androidot, Windows Phone-t egyaránt futtató készülékek júniusban megjelenhetnek.

A Karbonn Mobiles egyik androidos terméke

„A Microsoft egyszerűsítette a szabályait és egyre jobban megnyitja a platformját a többi szereplő számára. Két nappal ezelőtt aláírtuk a szerződést, így három hónap múlva megjelenhetünk az első Windows Phone alapú készülékeinkkel”, szól Hasija optimista nyilatkozata. A vezető azt is elmondta, hogy a mobilokat elsősorban a professzionális, hozzáértőbb közönségnek szánják, illetve azoknak a techie felhasználóknak, akik fogékonyak az ilyen jellegű újításokra. A várható árról, a telefonok képességeiről, illetve a dual-boot gyakorlati megoldásáról egyelőre semmilyen információ nem látott napvilágot.

Helyi gyártó nagy erőkkel

A Karbonn Mobiles a cég weboldala szerint androidos táblagépek és mobilok gyártásával foglalkozik, ami mellé saját fejlesztésű alkalmazásokat is ajánlanak. A gyártást Koreában és Tajvanon végeztető cég terve az, hogy a készülékek előállításának teljes folyamatát áttegyék Indiába, amivel lehetőség nyílik arra, hogy egy hónap alatt 1 millió készüléket szereljenek össze. A Karbonn 2009-es megalakulása óta saját adatai szerint eddig 20 millió készüléket értékesített.

A Microsoft dual operációs rendszeres elképzelése először tavaly októberben szivárgott ki, amikor a hírek arról szóltak, hogy a redmondiak olyan ismert gyártókat környékeztek meg az ötlettel, mint a HTC, a Samsung vagy a Huawei. A tárgyalások folytatásáról már semmilyen információ nem jelent meg, így az feltételezhető, hogy a MS olyan helyi gyártókra koncentrál az ügyben, mint a Karbonn Mobiles. A térség egyébként egyre több mobilgyártó számára bír kiemelkedő jelentőséggel: a HP legutóbb bemutatott készülékeit kifejezetten ide szánja, ahogy a Nokia MWC-n bejelentett androidos készülékei is elsősorban Indiában és a környező országokban kerülnek a boltokba.


 

Mobilitás

Nem örülhetnek a kanadai szúnyogok a 3D-nyomtatás fejlődésének

Egy kanadai kutatócsapat egy nőstény szúnyog szúró-szívó szájszervét használta fel egy 3D-nyomtatóban extravékony fúvókaként.
 
Nyakunkon az árnyék MI, és valamit kezdeni kell vele. Az elszabaduló kiadások kapcsán a mindenkit érdeklő kérdés így hangzik: hasznunkra lehet a mesterséges intelligencia a költségoptimalizálásban is?

a melléklet támogatója a 4iG

Hirdetés

A "jó gazda" szemlélet menti meg az MI-költségvetést

A 4iG IT minden lehetőséget biztosít ügyfeleinek ahhoz, hogy a FinOps eszközeivel teljes körű kontrollt gyakorolhassanak IT-költéseik felett – még akkor is, ha a mesterséges intelligencia miatt új, nehezen becsülhető, dinamikusan változó költségstruktúrákat kell kezelniük.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.