A kormány benyújtotta a törvényjavaslatot a lakossági igazolványok kiváltására alkalmas elektronikus kártya bevezetéséről.

A Miniszterelnökséget irányító Lázár János szűk egy hete jelentette be, hogy a kormány elhatározta az e-kártya bevezetést. A múlt heti nyilatkozatból annyit lehetett tudni, hogy a több okmány kiváltására alkalmas azonosító eszközt felmenő rendszerben fogják bevezetni. Tegnap késő délután azonban már a törvényjavaslat is megérkezett az Országgyűléshez, amelyből kicsit pontosabban lehet tájékozódni az elektronikus közigazgatást előre lendíteni szándékozó koncepcióról.

Egy kártya mind felett

A tervezetből kiderül, hogy az e-kártya egyszerre testesíti majd meg a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a társadalombiztosítási kártyát és - például a schengeni övezeten belüli utazásnál - az útlevelet. Illetve bizonyos feltételekkel és esetekben közlekedési kedvezmények igénybe vételére jogosíthat, de akár diákigazolványként is használható lesz.

Az új okmány tartalmazza majd a tulajdonos nevét, születési helyét és idejét, állampolgárságát, anyja nevét, a birtokos nemét, fényképét, ha 12. életévét betöltötte, aláírását, valamint azt, meddig érvényes a személyazonosító igazolvány. Belekerül az irat kiállításának kelte és helye, valamint az, hogy mely hatóság állította ki, valamint - nem olvasható formában – az a tény, ha korlátozzák a tulajdonos külföldre utazását, valamint egy, a fontosabb adatok gépi olvasására alkalmas adatsort.

Az állandó személyi igazolvány része - a jogszabályban meghatározott esetek kivételével - egy olyan, optikailag olvasható adattároló kód, amely tartalmazza a polgár ujjnyomatát és az elektronikus aláíráshoz szükséges adatot, a tulajdonos társadalombiztosítási azonosítóját, adóazonosító jelét, valamint a személyazonosító igazolvány elektronikus egyedi azonosítóját.

A törvényjavaslat általános indoklása szerint az e-kártya bevezetése "biztosítja az állampolgárok számára, hogy egyetlen okmány használatával intézhessék hivatalos ügyeiket, kiemelten az adóigazgatási eljárásokat és a társadalombiztosítási ellátások igénybevételét, ezáltal alkalmas a TAJ-kártya és az adóigazolvány kiváltására, és legyen alkalmas egyes közlekedési szolgáltatások igénybevételére is. Az e-kártyától elvárt funkcionalitást leghatékonyabban a személyazonosító igazolvány fejlesztésével lehet elérni".

Pénzért vagy ingyen

A javaslat szerint kétféleképpen lehet majd e-kártyához jutni. Fizetős formában azok kaphatnak kedvezményesen e-kártyát, akik legfeljebb 60 nappal a lejárta előtt kérik a jelenlegi igazolványuk cseréjét, vagy nem rendelkeznek érvényes személyazonosító igazolvánnyal és e-kártyájuk még nem volt, és esetükben ideiglenes személyazonosító igazolvány kiadására nincs szükség. Ekkor 1500 forint illeték befizetésével juthatnak az új okmányhoz.

Ingyenes lesz az eljárás mindenki számára, aki 18 évnél fiatalabb és nem rendelkezik más személyazonosító okmánnyal, aki 65 év felettiként határidő nélküli igazolványt kér, aki külföldre utazás tilalma hatálya alatt áll, és ezt jelző igazolványt kap, akinek az igazolványát a tároló eleme hibája miatt kell cserélni. Minden más esetben az igazolvány illetéke 5000 forint.

(Aki esetleg kíváncsi rá, hogy a fentieken kívül milyen más lehetőségek rejlenek egy teljes hőfokon üzemeltetett elektronikus közigazgatási rendszerben, azoknak ajánljuk az észtek eredményeiről szóló korábbi cikkünket.)

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.