Egy amerikai és a német autó-, vagyis inkább út-megosztó alkalmazást üzemeltető startupot vesz a világ harmadik legnagyobb autógyártója, a Daimler. Maga a vállalat – némileg ellentétben a fő márkája, a Mercedes-Benz sugallta képpel – egyébként nem tekinthető konzervatívnak. Még az olyan kezdeményezésekben is ott van néhány (vagy sok) részvénnyel, mint a Tesla Motors.
De a mostani lépése még ennél is meglepőbb: megvett egy amerikai és egy német út-megosztó szolgáltatót, az Intelligent Apps GmbH-t, amely a mytaxi nevű taxifoglaló alkalmazást működteti, és az egyelőre 69 észak-amerikai városban működő RideScout LLC-t, amely olyan appot üzemeltet, amely segít a legegyszerűbb/leggyorsabb útvonal megtalálásában két adott pont között, amihez ajánl tömegközlekedéi eszközt, autó- sőt biciklimegosztást is. Az amerikai cég tehát egyelőre nem jelentős szereplője a piacnak, ám mindössze tavaly ősszel indult.
Az ügylet nagysága nem nyilvános, de a Wall Street Journal úgy értesült, hogy az autógyártó nagyságrendileg 100 millió dollárt költhetett a startupokra. (Csak összehasonlításképpen: az Ubert jelenleg 18,2 milliárd dollárra értékelik.) Az ügyletet a Daimler Moovel részlege bonyolította le, amely dedikáltan a mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozik a csoporton belül, például alája tartozik a car2go autómegosztó szolgáltatás is. A részleg egyébként a mytaxiba két éve már egyszer bevásárolta magát, most azonban a szolgáltatás teljes egészében a kezébe került.
Dieter Zetsche azzal indokolta a felvásárlást, hogy megjelent egy olyan fiatal generáció, amelynek már nem kulcskérdés, hogy saját autója legyen. Ugyanakkor számukra is fontos, hogy gyorsan és hatékonyan jussanak el egyik pontból a másikba.
Megérhetjük, hogy a Daimlernek az értékesítés másodlagos lesz, és ehelyett egy hatalmas bérautó-parkhoz gyárt autókat, és azoknak az üzemeltetése termeli a profitot.
Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai
Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak