A FES minimalista dizájnnal és okosfunkciók nélkül is különleges tud lenni.

Amikor azt hisszük, hogy a digitális (okos)órák területén már láttunk mindent, akkor jön egy olyan megoldás a Sony háza tájáról, amire nem számítottunk. Ha az Apple okosórája az alaposan feldíszített karácsonyfa, akkor a FES óra maga az egyszerűség és a puritánság, amiben azonban - éppen ezért - rengeteg lehetőség rejlik.

Egyszerű, de nagyszerű

A FES a Fashion Entertainments nevű japán startup rövidítéséből származó név, akik a Sony támogatásával azon dolgoznak, hogy miként lehet az e-book olvasóknál már megismert e-ink kijelzőt a lehető legsokoldalúbban felhasználni. Ennek a kísérletsorozatnak az első eredménye a hihetetlenül vékony, egyszerű, és minden bonyolultabb tudástól mentes FES óra.

Az egyelőre prototípusként létező, de a videók szerint abszolút működőképes eszköz minden porcikájában egy anti okosóra, hiszen nélkülözi az említett időmérőkre jellemző intelligens funkciókat, mindössze az időt mutatja, viszont nem csak az óralap, hanem a szíj is egyetlen e-ink panelből áll. Ezért egy gombnyomásra a teljes felület, vagy annak egy bizonyos része megváltozik és a hangulatnak megfelelő színben pompázhat, ha tulajdonosa úgy akarja.

A dizájncsapat videójából kiderülhet, hogy az e-inkben nagy lehetőséget látnak a fejlesztők és a jövőben jöhetnek a hangulat szerint változtatható színű szemüvegkeretek, csokornyakkendők, illetve ezen az alapon bármilyen ruházati kiegészítő. A közös pont mindegyikben az e-ink használata, ami az olcsósága mellett rendkívül keveset is fogyaszt, ami a FES óra esetében akár 60 napos működési időt is jelent.

Elsőként Japánban méri az idő

A piaci megjelenésre (Európában legalábbis) még biztosan várni kell, Japánban viszont a szerencsés támogatók jövő májusban megszerezhetik az első példányokat. A termék piacra dobása a mostanában nagy népszerűségnek örvendő közösségi finanszírozás keretein belül történik, amihez a japán Makuake oldal adja a kereteket.

Konzumer tech

Argentína all-int mondana a mesterséges intelligenciára

Miközben mások éppen lassítanák a technológiai fejlesztések tempóját, az argentin elnök tervei között szerepel a szélsőségesen megengedő szabályozás, a jelentős iparági adókedvezmények bevezetése és az MI-vel működtetett vállalkozások formalizálása.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.