A Google az alapvető eszköztárba sorolta a Labs vitathatatlanul legsikeresebb megoldását, a levél azonnali visszavonása funkciót.

Nem valószínű, hogy él olyan internetező a világban, aki még nem küldött el úgy levelet, hogy rögtön a rákövetkező másodpercben ne akarta volna visszavonni. Akár egy félresikerült címzés, akár egy rossz csatolmány, akár a korábbi, belső levelezés bennmaradása miatt, de biztos, hogy átéltük már ezt a fajta pánikot.

Van rá gyógyszer

Mindezt a Gmail webes felületén eddig csak úgy lehetett elkerülni, hogy a Labs részlegben kikerestük és élesítettük a levelek elküldését egy rövid ideig késleltető funkciót. Ezzel a kis kiegészítővel már lehetőség volt azon melegében visszavonni a postát, így megkímélve magunkat a blamától.

Ugyan ez a funkció már 2009. óta elérhető a Gmail nem hivatalos eszköztárából, de sokan nem tudtak erről a lehetőségről, és értelemszerűen nem használták. Most azonban vélhetően többeknek feltűnik majd ez az opció, hiszen a megoldás bekerült a Gmail alapvető képességei közé. Igaz, némi felhasználói közreműködést még mindig igényel az élesítés. Ezt azonban gyorsan megtehetjük a Beállítások menü (kis fogaskerék jobb felül) Általános szekciójában.


 

Akik már használták a Labs megoldását, náluk automatikusan ki lesz pipálva ez a funkció, és csak azt kell esetleg eldönteniük, hogy 5, 10, 20 vagy 30 másodpercet kérnek esetleges meggondolatlan cselekedetük korrigálására. A Google gyors átállást ígért: a tervek szerint legkésőbb két héten belül minden felhasználónál aktiválódik az új rendszer.

Cloud & big data

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.