Az elemzői várakozásokat is sikerült lepipálni. Kezd beérni a szolgáltatási üzlet.

Impozáns, az elemzői várakozásokat is meghaladó növekedésről számolt be az EMC tulajdonában lévő VMware az első negyedéves jelentésében. A bevételei 14 százalékkal nőttek. Az 1,36 milliárd dolláros bevétel 10 millió dollárral több, mint amit a Wall Street elemzői vártak a cégtől.

Ennél is fontosabb talán, hogy a bevételnövekedés mellett sikerült a nyereségességen is javítani, ami az előző év hasonló időszakához viszonyítva 15 százalékkal nőtt. Pat Gelsinger vezérigazgató a jó eredményeket annak tudja be, hogy a VMware időben reagált a vevői igényekre az IT-infrastruktúra átalakítását illetően.


A jó eredményeket nem volt nehéz előrelátni. A Gartner például az év elején kiadott tanulmányában már utalt rá, hogy a globális szoftverpiacon nagyon nagy átalakulás zajlik. Mint azt korábban megírtuk, a kutatócég szoftverszállítókat rangsoroló tízes toplistáján a 2012-13 évre a VMware és a Salesforce.com mutatott óriási, két számjegyű növekedést: a VMware éves szinten 14,1 százalékkal, míg a Salesforce.com 33,3 százalékkal növelte bevételeit. És bár bevételeiket tekintve a hagyományos nagy szoftvercégek élükön a Microsofttal még mindig nagyságrenddel nagyobbak, növekedésük az SAP-t kivéve messze elmarad a mindinkább a felhőszolgáltatások felé forduló feltörekvőkétől.

A szolgáltatás tolja a VMware szekerét

A bevételek összetétele is tükrözi, hogy jó irányba halad a cég. A licencértékesítés – dinamikus növekedés mellett is – már kevesebb mint felét adja a cég összbevételeinek, míg a szolgáltatások egyre nagyobb súlyúvá válnak. A cég felvásárlásai is ebbe az irányba mutatnak. A Desktone tavalyi megszerzése, amelynek termékét aztán villámgyorsan egybegyúrta saját portfóliójával, és az idén év elején nyélbe ütött lezárt, több mint 1,5 milliárdos AirWatch-akvizíció is beleillik a sorba.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.