Harminc millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarországot a GVH egy megtévesztő mobilinternet-reklám miatt. A Vodafone szerint viszont a GVH rosszul értelmezett egy a reklámban elhangzott kifejezést.
Hirdetés
 
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 30 millió forint bírságot szabott ki a Vodafone Magyarországra egy 2012. február 13. és március 31. közötti mobilinternet-kampány miatt.

A GVH szerint a vállalkozás valótlanul állította, hogy szélessávú mobilinternet hálózata bárhol elérhető, ráadásul a reklámok a másik két versenytárs hálózatának elérhetőségére vonatkozóan kritikát tartalmaztak. A reklámban megjelenő fő üzenet a GVH szerint így az volt, hogy a Vodafone mobilinternet hálózata országszerte mindenhol elérhető, míg a két versenytárs hálózata nem, ami a hivatal szerint alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.

A versenyhatóság súlyosító tényezőként értékelte, hogy a jogsértés közel két hónapon át folyt, és a fogyasztók széles körét érintette, valamint hogy a vállalkozás korábban már több alkalommal tanúsított a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást. (A GVH tavaly nyáron Vodafone-t 50 millió, a Magyar Telekomot pedig 100 millió forint bírsággal sújtotta a mobilnet szolgáltatásuk megtévesztő reklámozása miatt. A Vodafone ellen épp az akkori ítélet kihirdetésével szinte egy időben indult el a most lezárult eljárás.)

Vodafone: félreértésen alapul a bírság A Vodafone véleménye szerint azért találta a GVH megtévesztőnek reklámfilmjét, mert az abban elhangzó és a mobilinternet lefedettségére vonatkozó "országszerte" szóhasználatot az "országban mindenhol"-ként értelmezte. A társaság arra is felhívja a figyelmet, hogy mobilinternet-szolgáltatása  az ország területének 91 százalékán érhető el a lakosság 95 százaléka számára.

Állva hagyja a mobilnet a vezetékes internetet
150 milliós bírságot kapott két mobilnet-szolgáltató

Humanista mesterséges intelligenciát ígér a Microsoft új szupercsapata

A társaság MI-részlegének vezetője összefoglalta, hogy miért lesz emberi és biztonságos a vállalatánál épített szuperintelligencia, miután letárgyalta saját magával, hogy mire van szüksége az emberiségnek.
 
Hirdetés

Mi lesz a sötétszál sorsa?

A mindent behálózó dark fiber létjogosultsága megkérdőjeleződik a vezetékmentes technológiák megállíthatatlan terjedésével?

Hogyan lehet összehangolni a CAPEX és OPEX költségeket a FinOps módszerekkel?

a melléklet támogatója a 4iG

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.