hálózatmegosztási szerződést kötött Románia két vezető mobilszolgáltatója. Ez az első ilyen jellegű megállapodás a régióban.
Vodafone Romania és az Orange Romania közösen hozták nyilvánosságra, hogy hálózatmegosztási megállapodást kötöttek egymással – olvasható a Mobile Europe-on. A két szolgáltató azonban csak a minimálisan szükséges módon bútorozik össze a hálózatépítés kapcsán, hogy egyfelől meggyorsítsa a negyedik generációs LTE-technológia elérését, másfelől minél jobban növelje a mobil lefedettséget az országban.



Együtt, olcsóbban, de függetlenül

Európai trend A hálózatmegosztás régóta napirenden van. Tavaly novemberben a legnagyobb európai távközlési szolgáltatók épp erről tárgyaltak az Európai Unió versenyügyekért felelős biztosával, Joaquin Almuniával. Akkor azt beszélték át, milyen lehetőségek lennének egy eegységes európai távközlési hálózatok létrehozására. Ez komoly költségcsökkentés jelentene az operátoroknak: a legnagyobb kiadás ugyanis számukra a hálózat kiépítése és fenntartása.

Az egységesítésről még kevés konkrétumot lehet tudni. Egy elképzelés, hogy a szolgáltatók összevonnák a hálózatukat, amit aztán nagykereskedelmi alapon bérelhetne bármely operátor.  De az összevonás mellett a románhoz hasonló hálózatmegosztás is lehetőség. (Amikor idén tavasszal a tervek kiszivárogtak, Európa-szerte megugrott a távközlési cégek részvényeinek az árfolyama.)

A téma egyébként Magyarországon is felmerült. Szintén tavaly késő ősszel a Telenor egy háttérbeszélgetésén hangzott el, hogy a meglévő hálózatok esetében kevés az esély, hogy hálózatmegosztási szerződést kötnének hazai operátorok. Mindhárom szolgáltató túl vban hálózatkorszerűsítésén, aminek a szavatossága mintegy 7 év, ráadásul mindhárman különböző szállítót választottak hozzá. Márpedig a hálózatmegosztás kulcsa a Telenor szerint a közös berendezésszállító. Ugyanakkor az LTE esetében nem vetették el a takarékosságnak ezt a lehetőségét a Telenor szakértői.

A magyar szolgáltatók együttműködése e téren eddig abban merült ki, hogy a bázisállomások, antennák helyszínét igyekeznek közösen bérelni.

Együtt és mégis külön A két romániai szolgáltató megállapodása sem jelenti az önállóságuk feladását a szolgáltatói tevékenységben és az ügyfelekért folytatott harcban. Ráadásul mindkét társaság saját frekvenciára és saját alaphálózatra épít. Az Orange jelenleg Románia legnagyobb mobilszolgáltatója – mind a bevételek, mind az ügyfelek száma alapján –, a Vodafone pedig a második.

A két cég a megállapodással „ a hálózatépítés egyes területeinek a szükségtelen duplikációját akarja elkerülni, aminek igen jelentős környezetvédelmi hatása lehet” – áll a közös közleményben. A közlemény azonban nem részletezi sem a duplikáció mibenlétét, se a környezetvédelmi hatásokat.



Joaquin Almunia (képünkön) és a brüsszeli adminisztráció biztosan örült a hírnek...

A mozgatórugó a spórolás Az igazi mozgatórugó amúgy is a költségtakarékosság. Mint fentebb már utaltunk rá, a hálózatmegosztás mostanában gyakran emlegetett fogalom az európai szolgáltatók körében. Az elhúzódó válság ugyanis megtépázta az operátorok jövedelmezőségét, de a jövőbeni kilátások sem túl rózsásak. Mindezek a körülmények visszafogják az új technológiai beruházásokat.

Ezek után nem is meglepő, hogy Európa, amely az első és a második generációs digitális mobil rendszerek építésében alaposan legelőzte Amerikát, a negyedik generációnál már fordult a kocka: lemaradt Amerikához képest. Valószínűsíthető tehát, hogy Brüsszelben örülnek, hogy pecsét került a régió első hálózatmegosztási szerződésére. Reménykedhetnek, hogy a példa – különösen, ha a pozitív hozadékok is láthatóvá válnak – ragadós lesz, és könnyebb lesz véghezvinni az egész EU mobil távközléso hálózatának egységesítését.

Előremenekülés Az LTE beruházások kapcsán Eduardo Duato, az Orange Spain műszaki vezérigazgatóhelyettese egy éve már több helyen is kifejtette, hogy az európai szolgáltatóknak előre kell menekülniük. Meg kell osztaniuk a rádióhálózat (Radio Access Network – RAN) bizonyos részeit és a ráhordó hálózatokat is, hogy csökkenteni lehessen a költségeket. Ez nemcsak az adótornyok megosztását jelenti, hanem ahol csak lehet, az antennarendszerek, bázisállomások  közös használatát is. Az Orange műszaki főnöke szerint egy 50-50 százalékos megosztás révén mindegyik operátor megspórolhatja az LTE-hálózata bekerülési költségének a 25 százalékát.

A távközlési szolgáltatók pán-európai hálózatot akarnak?
Európában is lazítani kellene a távközlési piac szabályozását

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.