Történelmében először ért el két számjegyű részesedést a Windows Phone egyes európai piacokon.

A piacot és a vásárlókat nem különösebben érdekelte, hogy a Microsoft milyen üzletet készül kötni a Nokiával, ugyanis az olcsó Lumiák továbbra is tolják a Windows Phone szekerét. A Kantar Worldpanel ComTech három hónapra vetített adatai szerint (augusztussal bezárólag) a rendszer elérte pályafutása eddigi legjobb értékesítési eredményeit. Európa öt legnagyobb piacán (német, angol, olasz, spanyol, francia) a Microsoft mobilos oprendszere 9,2 százalékon áll, Németországban pedig már csak egy százalékpontos lemaradása van az iOS mögött.

Az angolok szeretik a csempéket

A prímet továbbra is az Android viszi 70,1 százalékkal, de a Google rendszere folyamatosan veszít domináns szerepéből, ami a konkurencia (WP, iOS) megerősödésének köszönhető. A Windows Phone életében elsőként ért el két számjegyű részesedést Franciaországban (10,8%) és az Egyesült Királyságban (12%), de a képlethez az is hozzátartozik, hogy Olaszországban a tavalyi évhez viszonyítva majdnem egy százalékkal csökkent, a spanyoloknál pedig 2 százalék körül stagnál az operációs rendszer. A számokat egyértelműen a brit és a francia piac húzta meg, hiszen ezeken a területeken a Windows Phone duplázott egy év alatt, de a németeknél is 3,8-ról 8,8 százalékra nőtt a részesedés.
 

iOS, Android, WP, BlackBerry: akik még számítanak

Dominic Sunnebo, a Kantar Worldpanel stratégiai igazgatója szerint az eredmények elsősorban a Nokia Lumia 520 és 620 készülékeknek köszönhetők, hiszen ezek a belépő és középkategóriában kellően vonzó ajánlatnak számítanak a 16-24, illetve 35-49 éves korosztályba tartozó vásárlók számára. Ez az a két célcsoport, amely a nem szeretne sokat költeni egy okostelefonra, viszont ezért kiegyensúlyozott, megbízható működést várnak el a készülékektől.

iOS - Android harc dúl

A Windows Phone ereje Európán kívül azonban látványosan elfogy, és csak súlytalanul van jelen a piacokon. Az USA-ban még 3 százalékot el tudtak érni jellemzően a Nokiák, a piac itt egyértelműen az Android (55,1%) és az iOS (39,3%) párharcáról szól. A következő hónapokban a mérleg nagy valószínűséggel az Apple felé fog billenni, hiszen az új iPhone modellek értékesítése addigra gőzerővel zajlik majd, ami biztosan látványos növekedést hoz az iOS részesedésében.

A BlackBerry helyzetéről mi is többször beszámoltunk és a Kantar panelje is azt igazolja, hogy a padlón van a vállalat is és mobilok helyzete is. A korábban említett öt nagy európai piacon összesítve 2,4 százalékot értek el a kanadai gyártó mobiljai, az USA-ban pedig még ennél is rosszabb a helyzet (1,8%). Sunnebo szerint az Android évek óta tartó látványos növekedése lassulóban van, a fejlett piacokon lassan eljön a telítettség állapota, és az eddig abszolút éllovas Samsung számíthat a rivális gyártók erősödésére.

Mobilitás

CIO Hungary: generációk csatája a digitalizációért

Vagy inkább a digitalizáció harcáról van szó a generációkért? Beszámolónk harmadik része a tizenötödik CIO Hungary konferencia első napjáról, ahol ezúttal az emberi tényezőre koncentráltunk.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.