Hollywood kinézte magának a Temple Run című játékot, amit a Harry Potter sorozat producere öntene játékfilm formába.

Nem egyszer írtunk és beszéltünk már arról a Bitport oldalain, hogy a mobilos ipar milyen hatással van a világgazdaság többi szegmensére. Az alkalmazások, a kijelző mérete, a multimédiás képességek, a kamera, a navigáció mind olyan tényező, ami befolyásolja a felhasználók magatartását, vásárlási szokásait, és azt, hogy milyen filmre ülnek be a moziba.

Fuss, Temple Run, fuss

Ez utóbbi megállapítás egyelőre nem sok alappal bír, de ha hinni lehet a The Hollywood Reporter értesüléseinek, akkor hamarosan moziba kerülhet egy olyan film, aminek ötlete a mobilos játékosok millióit szórakoztatta eddig. A Warner Bros. stúdió vezetőinek jutott eszébe az az elsőre meredek ötlet, hogy a Temple Run című játék megjelenjen a nagy vásznon, a projektet pedig az a David Heyman egyengetné, aki a Harry Potter filmeknek is aktív részese volt.

A Temple Run 2011-ben jelent meg mobilra, illetve táblagépre és rövid időn belül hatalmas sikert ért el iOS, valamint Android környezetben egyaránt (az első rész már Windows Phone 8-ra is elérhető). Az azóta már második kiadással is rendelkező játék az úgynevezett endless running, azaz vég nélküli futásból álló játékstílust képviseli, amiben a főhős valaki, vagy valami elől fut, eközben pedig igyekszik megküzdeni az akadályokkal. A Temple Run esetében a főhős egy Indiana Jones karakteréhez hasonlító felfedező, akit démoni lények üldöznek, mert ellopott egy szobrot a templomból.

A Temple Run részei és speciális kiadásai új műfajt teremtettek a mobilos játékok között

Sztorit írnának az alapötlet köré

A játék meglehetősen monoton, az egyre gyorsuló tempó miatt jó reflexeket követel meg és törvényszerűen csak úgy lehet vége, ha a főhős meghal. Ebből is látszik, hogy a Warner Bros.-nak komoly forgatókönyvírói munkát kell a projektbe befektetnie, ha ebből valami eladható sztorit ki akar hozni. Hollywood előtt persze kevés megoldhatatlan feladat állhat, főleg akkor, ha az a David Heyman lesz a producer, aki mind a 8 Harry Potter film készítésében részt vett, sőt, az ő nevéhez fűződik a szinte végig az űrben játszódó és a nyitás óta 475 millió dollár bevételt hozó Gravitáció című film is.

A digitális és hagyományos (ha létezik még ilyen különbségtétel) szórakoztató ipar találkozása nem új keletű jelenség. Számítógépes, konzolos játékok filmes adaptációiból nem egyet láttunk már: ilyen volt a leginkább Angelina Jolie miatt emlékezetes Tomb Raider, a rettenetes filmélményt adó Doom, de kapott feldolgozást a Max Payne és a PC-s játékok nagy klasszikusának felújítása, a Prince of Persia is. A mobilra megálmodott játékok eddig nem nagyon ihlették meg a nagy stúdiókat, a Temple Runon kívül egyedül a szintén ultrasikeres Angry Birds sorozat kap filmes verziót, ami 2016-ban kerülhet a mozikba.

Az MI-vel működő Siri annyira rosszul áll, hogy a fejlesztőit gúnyolják az Apple-nél

A vállalat állítólag a programhoz is új vezetőket rendelt, akiknek tetemes lemaradást kellene majd kezelniük a folyamatosan zajló MI-versenyben.
 
A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.