A következő öt évben mind a kiterjesztett valóság, mind a virtuális valóság eszközei megtalálják a saját felhasználóikat. A növekedés évről-évre erős két számjegyű lehet.
Hirdetés
 

A korai izgalom, ami a kiterjesztett valósághoz (Augmented Reality – AR), illetve a virtuális valósághoz (Virtual Reality – VR) kapcsolódó lehetőségeket  övezte a  digitális világ jó néhány nagy szereplőjét – köztük a Google-t, a Samsungot, a Microsoftot és a Facebookot – késztette azonnali lépésekre. Ennek nyomán sorra jelentek meg az erre a technológiára épülő eszközök, melyek piaci lehetőségeiről az amerikai ABI Research készített tanulmányt.

Az AR a Hololensre, a VR a Cardboardra építhet

Az elemzők úgy látják, hogy 2020-ra már jelentősen felpöröghet a piac. Az AR-szegmens konzumer részének a hajtómotorja a Microsoft HoloLens eszköze lesz, míg a VR-élményt nyújtó olcsóbb eszközökbóől az elsődleges választás a Google Cardboardja lehet, amiből a tervek szerint az év végéig másfél millió darabot dob piacra a cég.  

A szakértők a VR kategória slágertermékei közé sorolják még a mobil alapú eszközök piacát meghatározó Samsung Gear VR-t. Az egyéb VR headset kategóriát a Facebook tulajdonába került Oculus Rift, a HTC Vive és a Sony Project Morpheus uralja és hajtja, míg a követők már csak a piac megmaradt részén osztozkodhatnak. A VR headsetek iránti kereslet növekszik az évtized végéig a leggyorsabban, évről-évre, több mint 128 százalékkal gyarapítva a piac méretét, de összességében mégis a mobilos VR eszközökből készül majd a legtöbb. Az ABI Research utóbbi piaci szegmenst 2020-ra 25 milliósra teszi.

A virtuális valóság eszközök piaca összességében ugyancsak dinamikusan nő a következő 5 évben. A kutatók az éves átlagos piacbővülési rátát 106 százalékosra teszik. Az kutatók úgy vélik 2020-ban a globális piacon 43 millió VR eszközt fognak értékesíteni.

Kiterjesztett valóság üzleti felhasználóknak

Hasonló növekedésre számíthatnak az AR-alapú okosszemüveg üzlet szereplői is. Ebben a szegmensben az éves növekedési ütemet kicsit alacsonyabbra, 78 százalékosra várják. 2020-ban várhatóan 21 millió ilyen eszköz talál gazdára.

Ami a két kategória jövőbeni főbb  felhasználási területeit illeti, a VR eszközök elsősorban a konzumer piac igényeit elégítik ki, legfőképpen a szórakozásét. A két legfontosabb terület a videónézés és a játék. Ezzel szemben az AR eszközöket inkább az üzleti szféra hasznosítja majd. Sok lehetőséget rejtenek ugyanis a hatékonyságnövelés és a biztonság területén mind az iparban, például a járműgyártásban, mind pedig a logisztikában.

Mint a közelmúltban a Bitport is megírta, a Google újratervezett szemüvege is elsősorban ezen a piacon találhat magának helyet. Ezért nem is tervezik önállóan forgalomba hozni, hanem inkább üzleti alkalmazások fejlesztőnek szánják, azaz lényegében a a Google hardverét mások töltenék meg valódi tartalommal.

Piaci hírek

Lehullott a lepel: elismerte az Anthropic, hogy tényleg butább lett a Claude

A cég nagy nyelvi modelljének képességbeli hanyatlására többen panaszkodtak mostanában. Kiderült, hogy nem hallucináltak: elhibázott fejlesztések és bugok "összjátéka" okozta a nem kívánt hatást.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.