Az alkalmazásfejlesztőket segítő ACT4Apps szervezet megbízásából készített kutatás a világ és azon belül az Európai Unió app-piacának jelenlegi és jövőbeli helyzetét vizsgálta.
Milliónyi érv
A tanulmány megállapítása szerint jelenleg közvetlenül mobil alkalmazás fejlesztéséből és az ezzel kapcsolatos gazdasági tevékenységekből az EU 28 országában összesen 529 ezer munkahely teremtődött az elmúlt öt év során. A bő félmillió állásból 330 ezer köthető a programozáshoz, technológiai fejlesztéshez, a maradék 200 ezer a cégek működéséhez szükséges egyéb feladatok (menedzsment, marketing, design stb.) ellátásához kapcsolódik. Közvetve, tehát a beszállítóknál, partnereknél megjelenő munkahelyekkel további bő negyedmillió állás hozható összefüggésbe a gyorsan növekvő új iparággal.
A VisionMobile által készített kutatás idén a teljes évre vetítve globálisan 51 milliárd eurós forgalmat lát reálisnak világszinten az appok eladásából és egyéb kapcsolt szolgáltatásokból. Ebből az EU 11,2 milliárddal, azaz körülbelül 22 százalékos részesedéssel veheti ki a részét. Ez a szám egyfelől jó, hiszen csak Észak-Amerika tud ennél többet felmutatni (42%). Másik megvilágításban viszont gyenge, hiszen a világon négyből egy okostelefont ebben a régióban adnak el. Ráadásul az éves szinten körülbelül 10 százalékot ugró okostelefon-penetrációnál várhatóan lényegesen jobban fognak teljesíteni a feltörekvő piacok Ázsiában, Latin-Amerikában vagy akár Afrikában, így ez utóbbiak erősödő szerepvállalása is elnyomhatja Európát.
Elsők legyünk vagy utolsók?
Hogy ne kelljen sereghajtóként kullognia ezen az évről évre egyre fontosabbá váló területen az EU-nak, a tanulmány készítői több ajánlást is megfogalmaztak a kormányzatoknak, döntéshozói szerveknek címezve. Ezek közé tartozik például az állami adatbázisok (térképészet, időjárás, közlekedés stb.) megnyitása az appfejleszőtők számára. A vezeték nélküli hálózatok elterjedésének elősegítése szélesebb spektrum rendelkezésre bocsátásával. App-barát szemlélet bevezetése az oktatásban, egészségügyben és egyéb területeken. Valamint olyan szabályozási, gazdasági klíma megteremtése, amely segíti az appfejlesztéssel foglalkozó vállalkozások indulását, növekedését.
Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól
A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak