A Gartner szerint a következő öt évben összesen 1000 milliárd dollárt költenek erre közvetve vagy közvetlenül.
Hirdetés
 

Közhely, mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, amit a Gartner is sulykol egy elemzésében: ma már mindennek az alapja a "cloud first" stratégia. A vállalatoknak csak ez biztosítja, hogy lépést tarthassanak a gyorsuló fejlődéssel. Ugyanakkor a felhő azzal is segíti az innovációt, hogy új generációs startupok kibontakozásának ad teret. Megjelennek azok a szállítók, melyek már a felhőben születtek.

Irdatlan pénzt mozgat meg

A felhő már ma is jelentős részét viszi az IT-kiadásoknak, és a költések folyamatosan tolódnak át a felhőszolgáltatások fel. Az amerikai elemző cég szerint csak a felhőre váltás 111 milliárd dolláros piacot jelent idén, de 2020-ra már 2016 milliárdra emelkednek az ezzel összefüggő költések.

Így mennek a vállalatok a felhőbe

(Kattintson a képre, és nézze meg az ábrát nagyobb méretben)

A Gartner által becsült adatok (lásd az összesítést a táblázatban) érdekessége, hogy míg jelenleg az infrastruktúra-szolgáltatásokra (IaaS – Infrastructure as a Service) megy el a legtöbb pénz – ez idén közel 300 milliárd dolláros piac lesz, amiből a váltásra 22 milliárd megy el – 2020-ig ez a terület mozdult el legkisebb mértékben (17 százalékkal) a felhő felén. Ennek oka valószínűleg az, hogy már ma is ez felhőszolgáltatók egyik legerősebb területe, IaaS-t szintem minden szolgáltató nyújt már.

A második legnagyobb szegmens az alkalmazás-infrastruktúra átvitele platformszolgáltatásokra (PaaS – Platform as a Service). A PaaS piac mérete idén várhatóan 177 milliárd dollár lesz, amiből 11 milliárdot a váltás generál. Maguknak az alkalmazásoknak a felhős változatai 144 milliárd dolláros piacot adnak ki, ebből a felhősítési folyamatnak viszont itt sokkal nagyobb a részesedése, mint az IaaS-nál vagy a PaaS-nál: 36 milliárd dollár. Ebben a szegmensben 2020-ig az elmozdulás mértéke 37 százalék lesz. Az üzletifolyamat-outsourcignak megfelelő BPaaS (Business Process as a Service) piac jelenleg ugyan a legkisebb szegmens a vizsgált területek között, 119 milliárd dollár, ugyanakkor itt költenek a legtöbbet idén az átállásra, 42 milliárdot. és ezen a területen várható 2020-ig a legnagyobb elmozdulás is, 43 százalék.
 

Gartner - felhőpiac 2016
Create your own infographics

A közvetett hatások is nagyok lesznek

Az is közhelyszámba megy, hogy bár a felhő műszaki kérdés is (hibrid felhős rendszerekhez új menedzsmenteszközök, újfajta biztonsági megoldások, átalakuló belső IT stb.), a közvetett hatásaival is számolni kell. A Gartner ilyen közvetett hatásnak tekinti például, hogy az IT-kiadások megtérülésének kockázata csökken. Nem kell vásárolni például, operációs rendszert minden egyes felhasználónak, hanem például konténerizált formában a felhőből is igénybe lehet venni, ahogy az alkalmazásokat is. De ha például a tárolást nézzük, ott is sokkal gazdaságosabban skálázható a kapacitás felhőből, mint dedikált belső hardverrel.

Az új IT-arcihektúra az üzletre is hat: megteremti az üzleti folyamatok digitalizációjára, amelyben az IoT és a hozzá hasonló technológiák új üzleti lehetőségeket is generálhatnak. A felhőalapú működési modellek biztosítják azt, hogy a költségek jobban optimalizálhatók, ami javítja a versenyképességet.

Cloud & big data

CIO Podcast #59: A megoldásszállítók is készülnek a NIS2-re

Egyrészt őket is érinti az Európai Unó új kiberbiztonsági direktívája, másrészt igyekeznek segíteni a felkészülésben ügyfeleiknek. A főbb lépésekről és a nehézségekről is beszélgettünk az Invitech szakértőivel.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.