Webfejlesztő legyen, vagy adattudós, netán szoftvermérnök? Bármelyiket választja jobbnál jobb álláslehetőségek között válogathat. A CareerCast listája hat IT-szakmát sorol a legmenőbbek közé.

Az egyik meghatározó amerikai állásvadász oldal a CareerCast listát készített a 6 legkeresettebb IT-szakmáról a tengerentúlon, a fizetések és az adott munka cégen belül betöltött fontossági rangsora alapján. 

A lista élén a webfejlesztők    

Azt is megnézték, tavaly óta hogyan változott ezekre a munkalehetőségekre a kereslet, és ennek alapján megjósolták, hogy a következő évekre nézve milyen további kilátásokkal számolhatnak az ilyen tudással rendelkező álláskeresők.

Bár az összeállítás az USA-ban készült, a megállapítások irányadók lehetnek a világ többi fejlett gazdaságában is, és olyan piacokon is, ahol jelentősebb informatikai k+f beruházások épültek ki, mint például Magyarországon. (Épp legutóbb a General Electric jelentette be, hogy egyik globális fejlesztőközpontját Budapesten nyitja meg, amely a cég ipari internet platformjának a kidolgozásába kapcsolódik be.)

Az amerikai lista első helyén a webfejlesztők állnak, irántuk nő a következő 8 évben a leglátványosabban (27 százalékkal) a munkaerőpiaci kereslet. Noha nem a webfejlesztők a legjobban fizetett IT-szakemberek a tengerentúlon, azért panaszra sem nagyon lehet okuk, a felmérés szerint 2016-ban közel 65 ezer dolláros éves átlagfizetéssel lehet betölteni egy ilyen állást az USA-ban.

A webfejlesztőket a rendszerelemzők követik a sorban, ezeknek az állásoknak a száma a következő időszakban évi 21 százalékkal bővülhet. Biztos jövőre építhet, aki erre a szakmára adja a fejét, mert mindaddig, amíg az emberek számítógépet használnak és arra szoftvereket kell írni, mindig kell, hogy legyen valaki kéznél, aki megoldja az ezekkel kapcsolatos problémákat. A rendszerelemzők idei éves átlagfizetését 85 800 dollárra teszi a CarreerCast.

A technológiai fejlődés egyik legkényesebb pontját - a számítógépeken és egyéb eszközökön tárolt adatok biztonságát - érinti a dobogós szakmák bronzérmese az IT-biztonsági elemző, így nem véletlen, hogy ezen állások száma is közép-hosszú távon kétszámjegyű, évi 18 százalékkal gyarapszik. Az ilyen szaktudással rendelkezők idei éves átlagfizetése meghaladja a 90 ezer dollárt.

Szoftvermérnökök évi 100 ezer dollár felett

Százezer dollár felett keresnek idén az USA-ban azok az IT-szakemberek, akikre nemcsak a csúcstechnológiai cégeknél van szükség, hanem a digitalizáció világában bármely más vállalkozásban is. Ők a szoftvermérnökök, akik mint egy jó úri szabóságban, testre szabják, vagyis adott cég igényeire alakítják a vállalati szoftvereket. Irántuk a kereslet a következő időszakban évi 17 százalékkal növekszik.

Nem túl régóta létezik az a fogalom, hogy adattudós, de a szakma a Big Data-korszak eljövetelével nagy perspektíva előtt áll. Az adattudósok álláslehetőségei 2024-ig évi 16 százalékkal bővülnek. Aki ezt a pályát választja az idei 128 ezer dollárt is meghaladó éves átlagfizetéssel kalkulálhat.

A számítógépek és a számítógépes hálózatok menedzselésével foglalkozó szakemberek, vagyis a rendszeradminisztrátorok is a hat legkeresettebb IT-szakma képviselői közé tartoznak. Irántuk viszont a korábbiakénál jóval kisebb mértékben nő majd az igény. Ez nem okozhat nagy meglepetést, mivel a felhő irányába mozduló informatika világában a cégek már jóval kevesebb számítógépet, helyben telepített és gondozott szoftvert vásárolnak maguknak, mint az régebben tették. A CareerCast azonban egyelőre nem temeti ezt a szakmát sem, ahol idén az átlagfizetés közel 78 ezer dollár volt, sőt a következő esztendőkre is évi 8 százalékos álláslehetőség bővülést jósol.

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.