Az Apple 2,3 milliárdért vásárolná meg a Beats Electronicsot, de senki sem tudja, hogy miért.

A Financial Times jött elő elsőként a témával, amit azt követően több nagy tekintélyű kiadvány újságírói is megerősítettek: élete legnagyobb bevásárlására készül az Apple. A források nem csak magával a híreszteléssel kapcsolatban egyöntetűek, hanem abban a kérdésben is, hogy vajon mi szüksége van az Apple-nek egy főleg fejhallgatókra specializálódott, mellesleg egy zenei streaming szolgáltatást is üzemeltető vállalatra?

Jól hangzik, de mi értelme?

A választ egyelőre senki sem tudja, a zavart azonban még jobban fokozza, hogy ha a felek nyélbe ütik az üzletet (ez esetben már jövő héten számíthatunk a hivatalos bejelentésre), akkor az Apple 3,2 milliárd dollárt fog kifizetni a Beats Electronicsért, ami a legnagyobb értékű felvásárlás lesz a cég életében. De nemcsak az összeg a szokatlan, hanem a becélzott cég profilja sem jellemző az Apple eddigi beszerzéseire: a vállalat eddig kizárólag a tevékenységéhez, vagy fejlesztéséhez szükséges technológiák és tudás miatt ment bele az akvizíciókba.

A Beats már azért sem illik bele a képbe, mert egy jól ismert, évek óta a piacon lévő brandről van szó, amiről jelenleg nehéz elképzelni, hogy miként fog illeszkedni az Apple szintén karakteres, és egységes márkaképébe. A Dr. Dre rapper és Jimmy Iovine zenei producer által 2008-ban alapított vállalkozás azt tűzte ki célul, hogy jó hangminőséget produkáló, és divat kiegészítőként is funkcionáló fejhallgatókkal lépen piacra. A Dr. Dre fülesek azóta a hip-hop stílus fontos tartozékai lettek (persze csak bizonyos körökben), mivel a valóban jó hangminőségű audio eszközök ára egyértelműen a felsőkategóriába sorolja őket.

Dr. Dre és Jimmy Iovine: van mit felmutatniuk

A Beats vezetősége eddig is aktívan kereste az együttműködési lehetőséget a mobilos, vagy egyéb elektronikai eszközöket gyártó cégekkel. A HP több olyan notebookot, vagy egyéb eszközt jelentetett meg, ami Beats logókat és egyes technológiákat kapott, de a legismertebb együttműködő partner a HTC volt.

A zenei streaming lehet a kulcs

A tajvani mobilgyártó befektetőként csatlakozott Dr. Dre csapatához, aminek egyik kézzelfogható jele a Beats kiadású mobilkészülékek voltak, de több, az okostelefonokhoz kapcsolódó promócióban is megjelentek azok a bizonyos színes, méretes fejhallgatók. A HTC és a Beats kapcsolata 2012-2013 során véget ért, a tajvaniak a részvényeiktől megváltak, a lépést pedig csak annyival kommentálta a vezetőség, hogy megváltoztak a piaci viszonyok, ezért volt szükség a visszavonulásra.

Az Apple másik esetleges célpontja az idén januárban elindított, a Spotify ellenfelének szánt zenei streaming szolgáltatás, a Beats Music. A hardvereket gyártó céghez csak laza szálakkal kapcsolódó Beats Music az indulás óta nem nevezhető különösebben sikeresnek, az előfizetők száma csak lassan gyarapszik. Tim Cook már régóta emlegeti, hogy új, izgalmas termékkategóriát terveznek bevezetni, ami akár lehet egy zenei szolgáltatás is, ezt azonban üti a cég saját, iTunes Radio néven futó megoldása.

A 2013-ban 1,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolító Beats tavaly 500 millió dolláros tőkeinjekciót kapott, amivel már 1 milliárd dollárra taksálják az értékét. Így a korábban emlegetett 3,2 milliárd dolláros vételár nagy eséllyel az összes divíziót magába foglalhatja.

Frissítés: hivatalosan egyelőre egyk fél sem erősítette meg a felvásárlás tényét, de Tyrese Gibson színész Facebook oldalára feltöltött videó szerint Dr. Dre stúdiójában masszív ünneplés zajlik. A felvételen többször elhangzik a milliárdos kifejezés, sőt, Dre egyenesen a hip-hop világ első milliárdosnak titulálja magát. Amíg nem fut be bármelyik oldalról egy hivatalos megerősítés, addig nézzék meg kedves olvasóink, hogyan mutogatnak a kamerába Dr. Dre és társai.

 

 

Mobilitás

MI-vel építene erős válogatottat az amerikai MLSZ

A pár napon belül induló focivébé megnyerésére a fogadóirodák szerint nagyon kevés esélye van a hazaiaknak. A jövő nemzeti válogatottja azonban lényegesen erősebb lehet, ha az algoritmusokon alapuló tehetségfigyelő rendszer beváltja a hozzá fűzött reményeket.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.