Ugyan Indiát gyakran emlegetjük, amikor haladó technológiák bevezetéséről van szó, ám ez nem jelenti azt, hogy Európában ne lenne példa üditő innovációra. Utóbbi egyik jeles képviselője az Atom bank, amely tavaly áprilisban indulhatott el élesben Nagy-Britanniában, miután megkapta a szükséges engedélyeket a pénzügyi szolgáltatások lebonyolítására.
Szépen kerekednek
A fintech vállalatok mintapéldájának tekinthető vállalkozás sok más határesettel ellentétben tényleg elmondhatja magáról, hogy csak és kizárólag egy mobil alkalmazásból áll. Nincsenek bankfiókok, ügyfélszolgálati kirendeltségek, sem személyes találkozókat bonyolító ügynökök. Az ügyfelek az androidos és iOS-es verzióban létező appon keresztül végeznek el minden adminisztrációs és egyéb tevékenyéget.
Az igénybe vehető szolgáltatások köre egyelőre viszonylag szűkös, hiszen fix kamatozású befektetési ajánlatokkal és kisvállalkozásoknak nyújtott kölcsönökkel indultak tavaly. Azóta felkerült a palettára a jelzáloghitel is, amelyet partnerekkel közösen biztosít az Atom, de hamarosan érkezhet az a termék, ami minden bank alapvető eleme: a folyószámla.
Úgy tűnik, a még idénre ígért bővítéshez meglesz a szükséges tőke, hiszen pár nappal ezelőtt a cég újabb 83 millió fontot kapott a legnagyobb befektetőitől. Ezzel így már összesen 219 millió fontnyi pénzt raktak az Atomba, amelynek legnagyobb részvényese egy spanyol bank, a BBVA. Ez jól mutatja, hogy a tradicionális bankszektor számára a technológia fejlődése nem csak veszélyt, de lehetőséget is teremt.
Alacsony költségek, magas biztonság
Fizikai fiókhálózat és kiterjed menedzsment hiányában az Atom kifejezetten versenyképes árakat képes biztosítani, egyelőre csak a szigetországban élők számára. Az egyetlen személyes érintkezési pontot a telefonon 0-24 órában hívható ügyfélszolgálat jelenti, ám a cég honlapján ezt inkább a legutolsó lehetőségként igyekeznek feltüntetni. A telefonon kívül lehetőség van az alkalmazáson belül direkt csevegésre, de járható út a hagyományos email és a twitterezés is.
Ami a biztonságot illeti, arról a kétlépcsős biometrikus azonosítás gondoskodik. Ez jelen esetben arc- és hangfelismerést jelent, ám előkészítés alatt az olyan ujjlenyomatos autentikációs lehetőségek integrálása is, mint amilyen például az Apple termékekbe épített Touch ID.
Az Atom sikerét jól mutatja, hogy múlt hónapban elhódította az Egyesült Királyság leginkább ajánlott bankja címet, ami ilyen rövid működést követően több mint figyelemre méltó.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak