Az OI lehet az új MI
Ugyan még a mesterséges intelligencia sem tart ott, hogy intelligensnek nevezhetnénk, ám egy kutatócsoport máris egy hatékonyabb technológia mellett kardoskodik, ami az úgynevezett organoid intelligencia lenne.
Mesterségesen tenyésztett biológiai neuronhálózattal játszattak videójátékot
A legendás és az informatika történetében ősöregnek számító Pongot játszotta a Petri-csészében tenyésztett "mesterséges intelligencia".
Erőszak, pornó és rasszizmus veti vissza a Google új technológiáját
Már működik a Google szövegekből videókat generáló neurális hálózata, az Imagen Video, de a problémás tartalommal még nem mindig tud mit kezdeni, ezért egyelőre nem is teszik széles körben hozzáférhetővé.
Az MI segítségével modellezték, hogy az autisták miért olvassák rosszul az arckifejezéseket
Az eredményt csak a jéghegy csúcsának tartják a neurobiológiai zavarok megértésében, de hozzájárulhat például az ASD-sek számára fejlesztett filmek vagy oktatási anyagok elkésztéséhez.
Ez az autonóm csodadrón az önvezetés fejlődésébe is beleszólhat
A Zürichi Egyetem kutatói építettek egy csuda autonóm repülő szerkezetet, ami biztosan növeli a város körüli UFO-észlelések számát.
Milliószám falja a galaxisokat az MI
Az univerzum működésének mélyebb megértéséhez alapvető fontosságú lenne minél több csillagászati rendszer katalogizálása, ami emberi erőforrással reménytelen feladat. Szerencsénkre itt vannak a tanulásra képes algoritmusok.
Neurális hálózatoknak adagolnak drogokat
Kutatók neurális hálózatok segítségével modellezik a pszichoaktív szerek által kiváltott vizuális élmények létrejöttét, hogy megértsék a pszichés betegségek neurobiológiai folyamatait.
A kialvatlanság a mesterséges intelligenciát is megviselheti
A Los Alamos National Laboratory kutatói szerint bizonyos neurális hálózatok az emberekhez hasonlóan hallucinálnak, ha időnként nem pihenhetnek a megfelelő módon.
Lego-válogatásra is jó az MI
Egy ausztrál mérnöknek elege lett a fárasztó szortírozásból, így inkább összelegózott egy önműködő válogatógépet.
Neurális hálózat festett meg egy Picasso-festményt
A vázlatokat még a mester szolgáltatta, a kép azonban már egy neurális hálózat alkotása. Vagy inkább egy jól sikerült Picasso-rekonstrukciónak kell tekinteni?

 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.