Jövőre már nem kell feltétlenül x86-os CPU a Windows 10 laptopokon való futtatásához.

Régóta várt lépésről hullt le a lepel, amikor a Qualcomm bejelentette a Windows Hardware Engineering Community eseményen, hogy jövőre a Windows 10 eszközök támogatni fogják a Snapdragon processzorcsalád legerősebb tagját.

A Snapdragon 835 számos, 2017-ben megjelenő csúcskategóriás okostelefonban fog szolgálatot teljesíteni. Elődjéhez képest gigabites LTE kapcsolatot is támogat, közel kétszer annyi ideig marad működőképes egyetlen akkumulátortöltéssel változatlan eszközparaméterek mellett, és méretcsökkenésének köszönhetően kisebb eszközökbe is szerelhető.

A Windows RT nem jött be, de majd most...

Szeretné zárni az okostelefonok, tabletek és számítógépek közötti ollót a Microsoft, ezért döntött a Qualcommal való kapcsolat kialakítása mellett. Utóbbi energiahatékony chipjei révén a jövőben megjelenő laptopok bizonyos tekintetben inkább okostelefonokra fognak hasonlítani: mindig bekapcsoltak és folyamatosan vezetékmentes hálózathoz csatlakozók lehetnek. Emellett a kompaktabb kialakítás és a kevesebb fogyasztás miatt általánosabbá válhatnak a ventillátormentes, csendesebb és könnyebb laptopok, és ebben a szegmensben is elterjedhetnek az érintésérzékeny kijelzők.

Terry Myserson, a Microsoft Windows and Devices csoportjának alelnöke az esemény kapcsán megjegyezte, hogy a vállalat már nagyon várja a Windows 10 ARM ökoszisztémában való debütálását. A felfokozott várakozás érthető is, hiszen a redmondiak korábbi, hasonló húzása nem sült el jól. A Windows RT, mellyel a Microsoft megpróbált PC-szemszögből mobilbaráttá válni, kudarccal zárult. A Windows 8 lebutított változatát végül 2015-ben, különösebb felhajtás nélkül jegelte a vállalat.

Szemben a Windows RT-vel, melyek szintén kompatibilisek voltak a Qualcomm lapkáival, az új, Snapdragon processzort befogadni képes készülékek a Microsoft Office-t és Outlookot is támogatni fogják. A Microsoft szoftveres zászlóshajói kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy az átlagfelhasználó elfogadjon egy Intel/AMD alapoktól eltérő CPU-ra épülő laptopot.

Ahogyan az is, hogy a PC-s játékok is megmozduljanak az új laptopokon. Ez utóbbit is beígérte a Microsoft, ugyanakkor a felhasználói élményről, a másodpercenként átlagosan megjelenített képkockák számáról és egyéb technikai paraméterekről nem esett – még – szó.

Telefonokban először

Ezzel a döntéssel egy fontos lépést tehet a Microsoft az Intel/AMD páros processzoraitól való függése csökkentésére. A bejelentés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy végleg szakítana az x86-os architektúrával; a 2017-ben megjelenő PC-k zöme továbbra is erre a platformra fog alapulni.

A Qualcomm 10 nanométeres gyártási eljárással készülő lapkái a jövő év első felében jelennek meg csúcskategóriás okostelefonokban. A Windows 10-et futtató PC-knek azonban várniuk kell a második félévig: a vállalatok bejelentése szerint a Qualcomm következő generációs processzorai 2017 második felében debütálnak majd kereskedelmi forgalomban kapható laptopokban.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.